2016. július 12., kedd

Ibanez 2030 hangszedőtekercsek paraffinos átitása és a mikrofónia

A mikrofónia jelensége elég utálatos dolog tud lenni az elektromos hangszereknél. Enyhébb esetben nagyobb torzításnál jön elő kellemetlen, sípoló gerjedés formájában, rosszabb esetben tiszta hangzásnál is megjelenhet nemkívánatos zörejekként. A jelenséghez kapcsolódik az a probléma is, ha a hangszer erősítőbe dugva jelként továbbítja a legkisebb ütődést is, pl. ha hozzácsapódik a combunkhoz, vagy átváltunk egy kapcsolót.

A mikrofónia oka a hangszedő tekercselésével, illetve a tekercs elhelyezkedésével van kapcsolatban. A rézdrót tekercs, ami az állómágnesek által létrehozott mágneses tér rezgő húrok általi módosulásainak hatására indukálódó váltakozó jelet továbbítja (lehet, hogy ezt több mondatban egyszerűbb lett volna megfogalmazni), működéséből kifolyólag érzékeny az elmozdulásra. Érintse ez az elmozdulás a tekercs egészét, vagy csak egyes részeit, szakaszait, minden esetben olyan jelet fog továbbítani, ami nem tisztán a húrok rezgéséből származik. Hétköznapi nyelvre lefordítva, ha a tekercs nincs megfelelően rögzítve a hangszedőházban, lötyögős, akkor ha mozdul a hangszer, mozdul a tekercs is, ez pedig hangot produkál, pedig nem kéne. A bejegyzés elején emlegetett sípoló, sikító hang pedig akkor jöhet létre, ha a tekercs valamelyik szála (vagy akár egyszerre több is) nincs megfelelően rögzítve, és rezgésbe tud jönni, ezáltal szabályozatlanul változtatva meg a tekercs elektronikai tulajdonságait (legfőképpen a kapacitását). Ez pedig az erősítőben zajként jelentkezik. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a mikrofónia jelensége létrejöhet magában az erősítőben lévő vákuumcsövekben is, de ezt az esetet könnyen ki lehet szűrni azzal, ha egy másik erősítőn próbáljuk ki a hangszert. Nézzük a mai áldozatot.

Ibanez 2030 basszusgitár, még a hőskorszakból

2016. július 4., hétfő

Jolana Diamant átgondolás bundozással és újrafényezéssel

Most egy olyan munkát mutatok be, amit nem kellett volna elvállalnom. Nem azért, mintha nem csináltam volna ilyet korábban, hanem mert a körülményeket jobban kellett volna mérlegelnem, mielőtt belevágok. Mint sokan tudjátok, a műhely egy kilencedik emeleti panellakás kisszobájában kapott helyet, ez pedig nem nevezhető épp a legalkalmasabb helynek a fényezésre. Ezután a gitár után nem is vállaltam több ilyen munkát, bár remélhetőleg hamarosan ez a helyzet újból változni fog, reményeim szerint már nem sokáig maradunk abban a pici lakásban. Viszont ha már megcsináltam, szívesen megosztom az általa szerzett tapasztalataimat.

Elsőként elmondanám, hogy a profi fényezéshez minimálisan szükséges lenne egy erre alkalmas helyiség, amiben ha elszívófal nem is, de legalább egy erős ventilátor működik (ami a szobából kifelé fújja a levegőt), hogy biztosítson egy egyirányú légáramot. Emellett szükség van egy legalább 45 literes kompresszorra, amiben már van elég szufla ahhoz, hogy egy testet egyvégtében le lehessen fújni. Kell egy jó szórópisztoly, amin lehet állítani a levegő és lakkmennyiséget, valamint a szórásképet, nekem a lidlis teljesen jól működött. Végezetül szükséges egy komolyabb maszk, ami képes a levegőben megjelenő káros anyagok és por kiszűrésére. A polírozás még egy külön történet, ott viszont nem annyira a körülmények, mint inkább a felhasznált anyagok fontosak, erre még később visszatérek.

A hozzám került hangszer egy elég romos állapotú, de hiánytalan Jolana Diamant volt, amibe aktív EMG hangszedőket szerelt gazdája, és a modern arculathoz a hangszer kinézetét is szerette volna felfrissíteni. A jó használhatósághoz még szükség volt egy újrabundozásra is, mivel a gyári érintők már meglehetősen elkoptak.

az eredeti állapot
két potméter alatt betört a test anyaga
a másik

2016. június 28., kedd

Hackbrett tőkeragasztás

Nem biztos, hogy mindenki számára ismerősen cseng a hackbrett név, pedig nincs másról szó, mint arról a kis asztalra fektethető cimbalomról, ami német nyelvterületen terjedt el már jó pár szár éve. Egy ilyen hangszer érkezett hozzám, mivel felvált az egyik tőkéje. A sok húr miatt tetemes erő feszíti ezeket az részeket, így nem is csoda, hogy egy olcsóbb gyári darabnál a nem túl nagy gondossággal szorított ragasztások szétjönnek.

Ahhoz, hogy dolgozni tudjak a hangszeren, először egy kulcsot kellett szereznem, amivel a hangolószögeket el tudom fordítani. A probléma, hogy ezek az eszközök meglehetősen drágák, és mivel nagyon ritkán van nálam ilyen instrumentum, nem nagyon érte volna meg beruházni rá, arról nem is beszélve, hogy ahány citera/cimbalom, annyi féle hangolófej (persze biztos van valami szabvány az újabbakon, de a hozzám kerülő darabok általában régebbiek). Szóval a problémát úgy oldottam meg, hogy vettem egy filléres dobkulcsot, és megfelelő méretű lemezdarabokkal olyanra alakítottam, amivel el tudtam forgatni a hangolószögeket. (azóta már találtam boltot, ahol lehet venni olcsón mindenféle cimbalom és citera hangolókulcsokat, az Almássy téri A-folkban)

Túlzás nélkül mondhatom, hogy a citerákon, cimbalmokon a munkának sokszor majdnem a felét a fel- és lehúrozás viszi el, ez itt sem volt másként. Az egyik tőke teljesen fel volt szakadva, ezt el is távolítottam a hangszerből a húrok letekerése után, a másik csak el volt válva az alaplemeztől, így ott csak kissé nagyobbá tettem a hézagot és ragasztót fecskendeztem be alá, hogy tisztességes legyen a kötés.

a házi hangolókulcs

2016. június 19., vasárnap

Larida tanuló gitár felszakadt híd javítás

Ez a bejegyzés nem egy szakszerű javításról fog szólni, hanem a menthető mentéséről. Egy egyébként is komolytalan klasszikus gitár került hozzám, hogy eldöntsem, tudok-e még kezdeni vele valamit. Komoly hangszerrel ilyen állapotban már csak a rezonáns cseréjével foglalkoznék, más kérdés, hogy tömör tetővel készített gitárral ilyen nem fordul elő.

ez mi?
Az történt ugyanis, hogy a híd, a rétegelt lemez tető felső két rétegével együtt felszakadt teljes felületén. Ennek legfőbb oka az lehetett, hogy a rétegelt lemez annyira silány minőségű volt, hogy magukat a rétegeket sem tudta összetartani. (akinek van a rétegre jó szinonimája, küldheti). 

Mivel a hangszer eleve sem képviselt értéket, nem volt vesztenivaló, így némileg barbár módszerekkel megszabadultam a menthetetlentől, és megtartottam a maradékot. Természetesen hol lenne ez a blogbejegyzés, ha valaki már nem próbálta volna már meg házi módszerekkel megoldani valahogy a gondot, ez szokás szerint valószínűleg tetézte a bajt, legalább annyiban, hogy pár órával több ideig kapirgálhattam a gumis ragasztómaradékokat.

Jöjjenek a további képek a javítás előtti állapotról:

2016. június 5., vasárnap

Szegedi sík rezonánsú jazzgitár javítás és átalakítás

A Szegedi Ládagyár gitárjai szerintem minden magyar zenész számára ismertek, mint az egyetlen gyári körülmények között itthon készült márka (hozzájuk köthetőek a Moni néven futó elektromos szériák is). A külön névvel nem illetett, leginkább jazzgitár kategóriába sorolható hangszereknek több típusa létezik, a faragott, domború fedlapos mellett van sík rezonánsú is, ebben a bejegyzésben ez utóbbival foglalkozom. A hozzám került hangszer tömör fenyő tetővel, és rétegelt mahagóni háttal/kávával rendelkezik, három rétegű nyakkal.

Egyre többen vannak mostanában, akik nem félnek hozzányúlni egy hangszerhez, akár javítási, akár átalakítási szándékkal. Számomra ez egy nagyon örömteli irány, remélem, hogy minél többen hajlandóak lesznek energiát fektetni tárgyaik, környezetük megértésébe, javításába, ezzel is csökkentve az útjukat szemétként végző cuccok számát. Ugyanakkor az is fontos ilyen esetekben, hogy a lelkesedés ne csak egy fellángolás legyen, hanem alapos utánanézéssel járjon. Ennek a hangszernek az esetében például nagyon jónak tartom azt, hogy a gazdája átgondolta, melyek azok a kritikus munkák, amiket egyelőre ő nem akar bevállalni. Ezeket szakemberre bízta, de így is hagyott elég tennivalót magának arra, hogy egyrészt jó adag költségtől kímélje meg magát, másrészt a sikerélmény is meglegyen. Így én javítottam ki a tető repedéseit, illetve illesztettem újra a nyakat, valamint a fogólapot előkészítettem bundozáshoz. Kérdezni semmibe sem kerül, így azt gondolom, ez a minimum energiabefektetés, mielőtt valami olyasmibe vágunk, amihez nem értünk (nem beszélve a neten fellelhető töménytelen szöveges, kép és videó anyagról.)

A gitár rezonánsa gyönyörű, egyenletes szálú, tömör fenyő, egyetlen baja, hogy nagyon vastagra hagyták, így az akusztikus hang nem túl erőteljes. Mivel az átalakítás végső célja az volt, hogy elektromos jazzgitárként működjön, ez a tulajdonsága még nem is vált hátrányára, mivel így talán kevésbé lett érzékeny a gerjedésre.

Elsőként a kisebb, összehúzható repedéseket javítottam és erősítettem meg belülről, majd a nagyobb repedéseket szabályosítottam, hogy spándlizással tudjam őket eltüntetni (külső fa ék segítségével kibélelve a repedést).

az első ragasztás
a tető belső oldalára kis erősítő lapokat ragasztottam, hogy fixálják a repedés végpontjait

2016. május 23., hétfő

Javított hangszerek a teljesség igénye nélkül VI.

Ez az írás a különböző saját bejegyzést nem kapó hangszerek javításainak hatodik csomagja, kis kitekintés arra, mi minden fordul meg nálam. Természetesen nem tudok, és nem is érdemes mindenről írni, éppen erre van ez a sorozat. A fészbúk oldalomon is valami hasonló történik, csak ott minden nap egy kép.

Elsőként itt egy Epiphone Thunderbird, amin a bundokat síkoltam/profiloztam, és beállítottam a hangszert.


A vissza nem profilozott, egyenes bundfelszín nem tesz lehetővé teljesen pontos intonálást, így mindenképp kerülendő. A nagyobb zörgéseket ugyan meg lehet szüntetni egy sima síkolással, de a problémának ez csak részleges megoldása.
nagyon metál

2016. május 14., szombat

Koboz teljes átalakítás, avagy a lozbakton

Talán az egyik legnagyobb munkám volt eddig az, amit ma fogok bemutatni. Egy koboz átalakításával bíztak meg a Sub Rosa régizenei együttes tagjai, amit nagy örömmel fogadtam. Nem kis kihívásnak ígérkezett, ugyanis a teljes nyakat cserélni kellett, és a rezonáns is jelentős változáson esett át. Itt most képekkel illusztrálva kísérhetitek végig a munkát, az egyszerűség kedvéért ezúttal időrendben haladva.

Magáról a hangszerről nem tudok sok mindent elmondani, mert semmilyen jelzést nem találtam benne vagy rajta, tipikus jegyeket pedig szintén nem nagyon leltem, hiszen a fejforma és a rozetta is elég elterjedt ebben az alakban. Aki nem ismeri a kobozt, annak elmondom, hogy egy nagyon egyedi hanggal rendelkező népzenei pengetős hangszerről van szó, amit általában négyszer két húrral szerelnek fel, de míg a hangszertest inkább a lantokéra hasonlít, a játékmód a gitáros akkordozásra emlékeztet. Szólóhangszerként nem nagyon használják, kíséretként viszont gyönyörű, öblös, összetéveszthetetlen hangja van. A nyaka kifejezetten rövid, és bundok nem találhatóak rajta, a fej pedig meredek szögben törik hátra. Mivel leginkább bélhúrokkal vagy nejlon gitárhúrokkal használják, az ujjbeggyel lefogott hangok nem szólalnak meg élesen, mint a bundozott hangszereknél, sokkal finomabb, nazálisabb hangja van.

Mint már említettem, a két fő feladat a nyak cseréje, és a rezonáns átalakítása volt. Az előbbi azért volt szükséges, hogy más menzúrával, illetve több húrral lehessen használni a hangszert, ami így már inkább a lantok felé közelít. Az utóbbi, vagyis a tető inkább csak esztétikai változáson esett át, új rozettát készítettem rá.

Mivel mind a nyakcseréhez, mind a rozettához hozzá kellett férnem a tető belső oldalához, elsőként felbontottam a hangszert.

így nézett ki érkezéskor
megszokott koboz ábrázata van, de már nem sokáig!