2016. szeptember 24., szombat

Szerszám XVII. - a szerszámfal

Nem is olyan régen remek ötletet kaptam egy blogbejegyzésre, olyat, ami magamtól nem jutott volna eszembe. Egy kolléga azt vetette fel, miért nem írok egy cikket a fotóimon a hangszerek mögött állandóan megjelenő szerszámtartó falról? Számomra annyira megszokott ez az eleme a műhelynek, hogy észre se veszem, de vitathatatlan, hogy egyfajta ismertetőjegye az általam készített képek nagy többségének. Egy másik apropója a bemutatásnak, hogy jelenlegi formájában már nem létezik sokáig, ugyanis október végén költözünk, és így költözik a műhely is, nagyobb lesz, így újra fogom gondolni az elrendezést.

Maga a rögzítő felület rém egyszerű, lomtalanításon talált nagy lécbetétes bútorlapokat csavaroztam fel a falra, összesen négy darabot. Zsanérokkal megoldva akár még kihajtható is lehetne, valamiért most a Bosch-féle szárnyas oltárok fészkelték be magukat a fejembe, fogalmam sincs miért. Amióta hangszerész vagyok, berendezési és minden egyéb tárgy csak annyit ér számomra, amennyi a gyakorlati haszna. Ha egy tárgynak nincs jól meghatározott funkciója, nincs helye nálam. Vagyis egy dísztárgy teljesen elképzelhetetlen, legfeljebb olyan esetben, ha később az anyagait felhasználom valami másra, mert így is túl sok a személyes tárgyam, az esztétika pedig igencsak háttérbe szorul. Ennek ellenére örülök, hogy ilyen sötétre pácolt lapokat találtam, mert sokkal barátságosabb hangulatot árasztanak, mintha fehérek, vagy nyers színűek lennének.

A szerszámok vagy egyszerűen szögekkel, vagy az alaplapokra csavarozott fenyő tartókonzolokkal vannak rögzítve, ez majd látszik is a képeken. Az a tervem, hogy részleteiben megmutatom a szerszámfalat, és minden szerszámról írok egy keveset, milyen funkciója van, mennyire gyakran használom, mennyire volt jó ötlet elhelyezni a falon. A bal felső sarokból indulunk, ez következik most.




Az első eszköz, bal felül, a lombfűrész. És ha már csinálok ilyet, akkor leszek egy kicsit szájbarágós is, és leírom, mik az alapvető tulajdonságaik, szerepük az adott szerszámoknak. Szóval a lombfűrész egy nagy benyúlásra képes rugalmas keretbe feszített vékony fűrész-szálat jelent, amivel könnyedén ki tudunk vágni bonyolult formákat, mert nagyon egyszerű vele kanyarodni. A lombfűrészemet heti rendszerességgel használom, és ha jól emlékszem, a winkler iskolaszer áruháztól vettem.

A lombfűrész keretében akasztottam fel egy kisebb cserélhető lapos vasfűrészt, amivel elsősorban kisebb csavarokat, fémlapokat vágok méretre, ha szükséges. Eléggé félrevisz, de csak nagyolásra használom, nagyjából heti rendszerességgel, és még gyerekkoromban kaptam édesapámtól, úgyhogy ez egy igazán régi darab.

Alatta a nagy, szintén cserélhető lapos vasfűrész látható sötétkék kerettel, ezt használom minden olyan fémmetélési esetben, ha a kisebbik fűrész már nem lenne elég masszív, de még kézzel megoldható a vágás. Fára ezeket a fűrészeket sosem használom, de így is elég gyakran előfordul, hogy valamilyen fémet kell vágnom, például csavarokat, vagy menetes-szárakat szorítónak. Hetente többször is kezembe kerül, nagyon masszív darab, bár a vízszintes nyél nem valami kényelmes. Általában a munkadarabot satuba fogom, és a másik kezemmel a keretet fogva két kézzel fűrészelek. Ezt a Pilana tools magyarországi forgalmazóitól vettem, jelenleg az Egressy úti Boronkay élező üzemben találhatóak meg.

A vasfűrésztől jobbra egy lakatos mérőszerszám látható, vastagságmérő (azt hiszem így hívják, bár van még pár fajtája). Segítségével a munkadarab teljes felületén leellenőrizhetjük az anyag vastagságát, nem csak a széleken. Mivel nincs mércéje, alapvetően arra jó, hogy a mért pontnál fixáljuk, majd az anyagtól elvéve lemérjük a vastagságot, amit az eszköz jelez. Szerintem talán egyszer, ha használtam, valamiért úgy éreztem, fontos, hogy legyen egy ilyenem, de valójában elég felesleges, mivel a pontossága kb. fél milliméteres, hangszerkészítéshez pedig ennél pontosabbra van szükség. (Készítettem egy század mm-es pontossággal mérő szerszámot is, arról előbb-utóbb lesz bejegyzés is). Ha jól emlékszem, az Ebayen vásároltam.

Innen jobbra a Kázmér névre keresztelt ékszerész-fűrészem látható, gyakorlatilag egy kisebb és finomabb munkákhoz való lombfűrész, amit nagyon szeretek. Elsősorban berakások kifűrészelésére használom, amire megfelelő fűrészszállal tökéletes, viszonylag ritkán kerül a kezembe, de nagy becsben tartom. Egy ötvös szerszámokat forgalmazó cégnél vásároltam, az Aurennél a Népliget mellett.

Az ékszerész fűrész keretében látható egy kis mérőszerszám, egy szőrmérő, aminek feladata, hogy vonószőrözéskor megmutassa, pontosan mennyi szőrt kell  felhasználni az adott vonóhoz. A belé vágott résbe illesztve a szőrt megmérhetjük, hány mm széles csíkot fog kiadni. Elég régen használtam, és most már egyre kevésbé szeretnék a vonósok munkájába kontárkodni, ezért most már nincs komolyabb célja. Annak idején én készítettem, mert szükségem volt egy ilyenre, de annyit nem szőröztem, hogy ezért vásároljak egy profi fém mérőeszközt.

Az ékszerészfűrész alatt egy sikattyú látható, ami gyakorlatilag egy kézi satu, amibe kisebb tárgyakat foghatunk be annak érdekében, hogy szilárdabban megtartsuk őket, ha esetleg lyukat akarunk fúrni beléjük, vagy köszörüljük, csiszoljuk őket. Nagyjából havi rendszerességgel használom, és pár éve találtam elég rozsdásan feleségem dédnagymamájának kertjében, így talán ez a legrégebbi szerszámom. A rozsda letisztítása és némi olajozás után tökéletesen működik.

Az előzőtől balra egy mezei olló látható, amit nem kell magyaráznom. Sablonok kivágására, rongyok, papírok aprítására használom napi rendszerességgel, ezért is kaphatott helyet a falon. Fogalmam sincs honnan szerváltam, egyszerűen csak volt valahonnan régóta.

Az ollótól balra egy kicsit ki is lóg a képből a kisméretű japánfűrészem, ami egy zseniális kis szerszám. Fa vágására alkalmas húzófűrészről van szó, ami azt jelenti, hogy akkor viszi az anyagot, ha húzom magam felé. Mivel nagyon vékony a fűrészlapja, ezzel szoktam a lyukakba puskázott fadarabok feleslegeit levágni, akár lakkozott felületről is, hiszen, ha egy papírlapot aláteszek, akkor már a fűrészlap rugalmassága miatt nem sérti meg a felületkezelést. A japánfűrészek másik fontos tulajdonsága azon kívül, hogy húzva vágnak, hogy a fogaik nem a lap síkjából kifelé vannak hajtogatva, hanem a lapból köszörülnek ki olyan irányokban, hogy a fogak gyakorlatilag a lap két felületének vonalában helyezkednek el, és a forgács kihajtására szolgáló rés a fogak között középen helyezkedik el. Mindez párosul a minőségi élezéssel, ami így együtt azt jelenti, hogy egyrészt élvezet dolgozni a szerszámmal, másrészt gyönyörű a vágott felület. Kétnaponta egyszer biztosan használom, és nagyon szeretem, a Dictumtól vásároltam, ahol minden jó drága, de ez az utolsó centig megérte az árát.

Lépjünk a következő, eggyel lentebbi látképre. Itt jobb felül először is kétoldalú ragasztószalag látható, abból is a visszaszedhető fajta, amit a bundok síkolásánál és minden más csiszolásnál használok a csiszolópapír csiszolófára vagy fémre erősítésére. Nem egy nagy dolog, de hosszú ideig eltartott, mire megtaláltam az "igazit". A legfontosabb, hogy eléggé tapadjon, de könnyen le is lehessen szedni, ne kelljen tíz percig kapirgálni a maradványait. A Schuller eh'klar a gyártója, de sajnos tőlük nem sikerült vásárolnom, mivel kiskerként nem léteznek önállóan, amíg a Móriczon laktunk, a biztos beszerzési forrásom az ottani Panda festékbolt volt, ahol nagyon kedvesek voltak mindig az eladók. Munkáktól függően heti pár alkalommal vagy akár naponta használom.

Alatta két tekercs maszkolószalag függ, amit minden olyan esetben használok, ha valamit védeni kell a sérüléstől, legyen az a fogólap lakkozása, a hangszer bármely része, lakkozásnál a lefújni nem kívánt felületek, stb. Ebben az esetben még nem sikerült úgymond "megállapodnom", ha kifogy, bevásárolok az első szembejövő helyen festékboltban vagy nagyáruházakban. Általában többfélét is veszek, egyrészt az eltérő szélesség, másrészt különböző tapadási képesség miatt, más-más célra. Napi rendszerességgel használom.

A tekercsektől balra a felső fa tartókonzolon jobb oldalt egy kis műanyag tokos sniccer lóg, amit többnyire papírsablonok kivágására használok. Nem tudom, már honnan került hozzám, de hasznos, kis mérete miatt jobban tudom használni, mint a hagyományos tapétázókéseket. Heti rendszerességgel a kezembe kerül.

Balra tőle ötvös jóbarátom édesapja által készített két darab cserélhető pengés faragókés látható. Mindkettő házi készítés, a jobb oldaliban vasfűrészlapból köszörült, a másikban tapétázókés pengéje kapott helyet. Valamiért nekem ez a hagyományos nyélforma nem annyira kényelmes, így ritkán használom őket. Ajándékok, ezért jelentenek sokat, de a legközelebbi szerszámfalon valószínűleg már kevésbé frekventált helyre kerülnek.

Tőlük balra egy gépi dekopírfűrész lapja van nyéllel ellátva, kisebb anyagok gyors elnyiszálására. Ugyanattól kaptam őket, mint az előző kettőt, de még szinte egyszer sem használtam. Ezek a saját készítésű eszközök szerintem eléggé kötődnek szakijukhoz, az ő igényeit, módszereit testesítik meg, így másnak nem biztos, hogy annyira kézre állnak.


Alatta található a véső szekció, ami a kés és gyalu mellett talán a legfontosabb szerszám. Több is van, mint ami itt ki lett függesztve, de talán ezek a legtöbbet használt darabok. Balról jobbra egy 6 mm és egy 10 mm széles egyenes véső, aztán egy kisebb íves (holker) véső külső fenéssel. Mellette egy 12 mm széles egyenes, majd egy enyhén ívelt pengéjű véső. Tőlük jobbra egy kb. 30 mm széles egyenes véső és végül egy majdnem félkörbe hajló íves véső. A 30-as házi készítésű darabtól eltekintve mindegyik Narex márkájú, és mostanában a Boronkay élezőüzemben láttam őket utoljára. A műanyag nyelesek olcsóbbak voltak, mint a fa, de az acél mindkét esetben nagyon jó minőségű, sokáig megtartják az élüket, ha vigyázok rájuk. Rengeteget használom őket, faanyagok formázásához, méretre metszéshez, jelöléshez, tisztogatáshoz, stb. A véső egy baromi egyszerű és nagyon sokoldalú szerszám, és hajlamos felgyűlni az embernél.


A következő táblán baloldalt a nagyméretű japánfűrészem látható, ami egy szuper eszköz, mint ahogy azt már korábban ecseteltem. Használatára még mesterem szoktatott rá, és azóta sem nagyon használok hagyományos rókafark vagy keretes fűrészt. Széles lapja miatt nagyon jól lehet vele egyenest vágni, ugyanakkor a húzás miatt sokkal jobban irányítható számomra mint egy tolófűrész. Naponta használom nagy örömmel, bár a fűrészlap sarkát már sajnos sikerült letörnöm, ahogy jó pár fogat is elvesztettem már. Ettől függetlenül még mindig szépen működik, és ha már használhatatlan lesz, a lap acélja még mindig felhasználható lesz más célokra, a nyél pedig továbbra is elláthatja a feladatát. Mert ez majd elfelejtettem mondani, hogy a penge cserélhető, ebbe szoktam például beletenni azt a vékony lapot, amivel a fogólapokon a bundok vájatait bevágom. A Kis vakond szerszámüzletben vettem a XIV. kerületben.

A gyalukat most egy kicsit még hagyom, majd a következő képnél visszatérek rájuk, helyette még a körülöttük lévő eszközökről írok egy kicsit. A tábla jobb felső sarkában egy mérőszalag lóg, elég romos állapotban, valahogy ezeket vagy elhagyom, vagy széttöröm, őt is már úgy kellett egyszer újra összeszerelnem. Ha valami fél méternél hosszabbat kell mérnem pár mm pontossággal, akkor ezt használom, hetente egyszer biztosan szükség van rá, használtan vettem Kujbusz Pál használt szerszám boltjában (aki még nem volt ott, annak kötelező).

A gyaluk alatt a tábla közepén egy félig fa, félig fém sáskaláb kapott helyet, ami gyakorlatilag egy szög másoló szerszám, két felület egymással bezárt szögét lehet felmérni, és más munkadarabokra átvinni vele. Mindez létfontosságú minden olyan illesztési esetben, amikor a felületek nem pusztán derékszögben találkoznak. Ilyenek a nyakillesztések, a széltoldások és még sorolhatnám. Mivel ilyen munkák nincsenek minden nap, nagyjából havonta egyszer-kétszer használom, és a Budai gitárboltban vásároltam.

A sáskalábtól jobbra egy A-ra hangolt hangvilla kapott helyet, ami természetesen a hangszerek behangolásánál játszik szerepet, amikor nem hangológépet használok. Mivel ez utóbbinál sokkal gyorsabb, gyakran veszem elő. Nem régen vásároltam az Oroszlánbarlang hangszerboltban.

A hangvillától jobbra a félkör alakú fémszerszám egy szögmérő, ami nagyjából ugyanazt tudja, mint a sáskaláb, csak le lehet olvasni róla az értékeket, illetve sajnos elég pontatlan. A kezdeti időkben vásároltam, amikor egyszerre kellett sok mindent beszereznem, ami a tőkehiány miatt sokszor a minőség rovására ment. Az Aliexpressről rendeltem, és amikor megérkezett, még egyáltalán nem hasonlított szögmérőre, ugyanis a szárakat egyszerűen nem lehetett fedésbe hozni. Hosszas köszörülés és csiszolás után végül használhatóvá vált, és azóta is elő-előveszem, ha valamit mérni kell, de egyre ritkábban, amióta a nagy sáskaláb megvan.


Az alsó fa tartókonzolon kisebb házi szerszámok sorakoznak, balról jobbra a következők:
Az első kettő egy-egy spándlizó véső, imbuszkulcsból köszörülve. Szerepük hogy nagyobb repedések javításakor segítségükkel szabályosítom a szétvált felületeket, hogy majd egy ék alakú betéttel szüntessem meg az anyaghiányt. Régebben sokat használtam őket, de mostanában teljesen ötletszerű, hogy milyen eszközt választok a repedés felületeinek szabályosítására. Van hogy vésővel csinálom, vagy faragókés fokával, de előfordul, hogy ezeket is előveszem még.
Tőlük jobbra egy reszelőnyélből, egy imbuszkulcsból és egy fúrószárból köszörült mini egyenes vésők találhatóak, amiket olyan apró farészek eltávolítására használok, amilyenekhez normális méretű szerszámmal nem férnék oda.
Tőlük jobbra egy bontókés látható, ami gyakorlatilag egy vajazókés, de ez senkit ne tévesszen meg, ettől még ez egy fontos és nélkülözhetetlen hangszerész-szerszám, amit elsősorban nevéből is eredően hangszerek hátának vagy rezonánsának felbontásakor használok. Valószínűleg valamikor a háztartásból került át a műhelybe, de az is lehet, hogy lomtalanított. Havi rendszerességgel veszem hasznát.
A bontókés mellett egy kis gomba nyelű V-profilú véső kapott helyet, amivel a spándlizások alkalmával szoktam besegíteni a többi szerszámnak a szabályosításban. Ez is Narex, ezt is a Boronkay élezőüzemben vásároltam.


A gyaluk csodálatos szerszámok. Egy jó gyaluval szinte sejtrétegenként tudjuk hámozni a fát, ami semmi más famunkához nem fogható katarzist ad, főleg, amikor a lefejtett réteg egy folytonos forgácsként jön ki a gyaluból (nem hiszed? Akkor nézz utána a japán gyalu-pornófilmeknek az interneten.) Ahhoz, hogy egy gyalu ilyesfajta minőséget tudjon produkálni, hihetetlenül élesnek és pontosan összerakottnak kell lennie. Sajnos ez egyik saját gyalumról sem mondható el. Egy Veritas vagy Anant gyalu mindig is az álmaim között fog szerepelni, talán egyszer eljutok oda, hogy ilyesmire tudjak beruházni.
Jelenleg a bal oldalon látható legnagyobb ilyen szerszámom, egy illesztő gyalu (fogalmam sincs a méretek szakszerű elnevezéséről sajnos, mert mindenhol mást találok erről magyar nyelven), jobbra tőle pedig egy valamivel kisebb eresztő gyalu. Mindkettő Senator márkájú, és amellett, hogy olcsók, botrányosan rosszak. Egyetlen mentségükre felhozható dolog, hogy elfogadható anyagból készültek, így nem kevés energia befektetésével használhatóvá tehetőek. Újra kellett csiszolni a talpukat, a forgácstörőt átköszörülni, illetve az éket teljesen áthelyezni. Heti rendszerességgel használom őket minden nagyobb simítómunkához, de mostanában kezd csak egy kis örömöm telni a használatukban. Amint alkalmam lesz rá, lecserélem őket, ezért másnak sem javaslom a megvásárlásukat, bár árkategóriájukban még mindig jónak számítanak. Őket is a Kis vakond szerszámboltban vásároltam.
Az előbbiektől jobbra egy kis marokgyalu található, amit rengeteget használok napi szinten is, szinte mindent ezzel gyalulok, ami még nem kezelhetetlenül nagy vagy kicsi hozzá. Stanley márkájú, és bár ez egy fokkal már komolyabbnak számít, mint az előzőek, ez sem egy jó darab, ennek a talpát is jó sokáig kellett csiszolgatnom, mire sík lett, pedig nem hiszem el, hogy a gyárban nem lettek volna képesek sík felület kialakítására. Ettől függetlenül ő jó társam lett a bajban, de nem fogok szívinfarktust kapni, ha hozzájutok helyette egy minőségibb darabhoz. A Hunyadi téren vettem egy kis szerszámboltban.

itt lemaradt egy-két szerszám

Az alsó fa tartókonzoltól balra feljebb egy kisebb drótkefe van, amit fém alkatrészekről rozsda eltávolítására, vagy épp bármilyen durvább tisztogatásra tudok használni. Nem használom túl gyakran, havonta egyszer-kétszer lehet szükségem rá. A körtéri festékboltban vettem.

Az előbbi konzoltól jobbra két festőspakli látható, rengeteget használom őket, nyugodtan lehet mondani, hogy napi szinten. Az egyik gyári állapotú, a másik lapja pedig a lehető legminimálisabb vastagságra lett csiszolva annak érdekében, hogy a legkeskenyebb résbe is be tudjak nyúlni vele. Egy részről ezekkel szoktam felderíteni a repedések súlyosságát, mélységüket, kiterjedésüket. A szem sok mindent nem vesz észre, amit egy ilyen spakli megmutathat. Ragasztáskor szintén ezekre kenem többnyire a ragasztót, hogy a repedésbe juttassam. Az Üllői úti Művészellátóban szereztem őket.

És akkor magán a nagy vízszintes tartón balról jobbra:
Először is egy cserélhető bit fejes, rugalmas szárú csavarhúzó nyél, amibe bármilyen bitet be lehet fogni, és szinte minden szögből hozzá lehet férni a csavarhoz. Erre a képességére elég ritkán van szükség, havonta-kéthavonta egyszer. Ezt is Boronkaynál vettem a Pilana szerszámok forgalmazóitól.
Mellette egy szintén bitfejes racsnis csavarhúzó nyél látható, aminek a haszna, hogy nem kell mindig elvenni a csavar fejéről a csavaró hegyet, a nyél a lazítási irányba elforgatható, így folyamatosan lehet vele dolgozni. Elég gyakran, kb. hetente használom, amikor valamilyen speciálisabb méretű bitfejre van szükségem. A Tescoban vásároltam, nem valami nagy minőség, de egyelőre még teszi a dolgát.
Tőle jobbra négy lapos csavarhúzó foglal helyet csökkenő méretű fejjel. Vannak olyan hangszerek (pl. a Jolanak többsége), ahol a nyakrögzítő csavar feje egyenes hornyú, azokat a legnagyobbal tudom kezelni, a kisebbekkel értelemszerűen kisebb csavarokat lehet behajtani, valamint ha valamit feszegetni kell, akkor is jó szolgálatot tesznek. A két nagy baloldali gyerekkorom óta megvan, fogalmam sincs hol szereztem őket (azt hiszem Vorel márkájúak, ami nem sok jót jelent), eredetileg bicikliszereléshez vettem őket, azt hiszem. Elég kényelmetlen nyelük van, viszont mivel elég vastagok, ezeket szoktam használni elektronikai javításoknál a pickupok ellenőrzésére (ha be van dugva az erősítőbe, a pólusok megkopogtatása hallatszik, ha minden jó). A zöld nyelű lapos csavarhúzót és a fekete nyelűt is vagy találtam valahol, vagy valamelyik szerszámrendeléskor szereztem be, talán a Vateráról. Napi rendszerességgel használom szinte mindegyiket.
Tőlük jobbra három csillag fejű csavarhúzó következik, amikkel a modern hangszerek legtöbb alkatrészének csavarjait lehet kezelni. A csillag hornyú csavaroknál érdemes megemlíteni, hogy nem pusztán méretbeli különbségek vannak az eltérő csavarfejek között, hanem más és más az alakjuk. Ha pedig olyan csavarhúzót használunk, ami nem illik bele tökéletesen az adott csavar fejébe, akkor ennek általában az az eredménye, hogy kisorjásítjuk a horony éleit, ez egyrészt csúnya, veszélyes, mert vághat, és még a csavart is tönkreteheti. Ezért használok bitfejeket is, mert nem mindig van olyan kompakt csavarhúzóm, ami az adott csavarhoz illeszkedik. A legnagyobb, kék nyelű darab véletlenül került hozzám, egy rendeléshez adták, vagy ajándékba, vagy véletlenül, mindenesetre nagyon hálás vagyok nekik, mert ez a legtöbbet használt, legjobban szeretett és legmasszívabb csavarhúzóm. Szinte az összes nyakrögzítő csavarhoz, koptatócsavarhoz ezt használom. A középső kék-fekete nyelű csavarhúzót is sokat használom, de annyira nem szeretem a fogását, viszont a közepes méretben teljesen jó, pl. pickup keretek csavarjainak tekerésére. Azt hiszem Vaterán szereztem. A legkisebb, szürke-narancssárga nyelű csavarhúzót a Tescoban vettem, sok mindenre jó, érdekes módon a hozzá passzoló méretű kulcsrögzítő csavarokhoz pl. nem, mert nem olyan az alakja, ezekhez bitfejet használok. Mindhárom naponta a kezembe kerül, jó hogy ilyen központi helyen vannak.

A kis függőleges fa tartókonzolon tapétázókés pengéket tartok, amiket változatos módon használok, egyrészt nyilván vágásra, másrészt pl. citlingelésre, vagyis egy adott felület kaparására, pl. fogólapok vagy lakkretusálások esetén. A felrögzítésre az ötletet Bartyik Dani kollégám szerszámfalán látott megoldás adta.


A következő táblán felül nagyobb szerszámok kaptak helyet Az első rögtön egy spakli, amivel szennyeződéseket vagy lakkot lehet eltávolítani felületekről, de a nokedliszaggatáshoz is ezt használom. Bár nem fontos funkciója, de ha megpendítem, olyan szépen tisztán cseng, hogy hangolni lehetne rá. Valami nagyobb áruházban szerezhettem azt hiszem, heti rendszerességgel használom.

Mellette egy nagyobb gumifejű kalapács lóg, amit vésők ösztökélésére, esetleg megszorult alkatrészek bontására használok. Igen masszív feje van, így még sokáig használható lesz. Azt hiszem Vaterán vettem, hetente használom.

Jobbra tőle egy kisebb speciális kalapács függ, aminek egyik pofája műanyag, a másik sárgaréz. Ezt olyan helyeken használom, ahol nem kell hatalmas erőt kifejteni, és jobb, ha a megütött dolog nem sérül meg. A műanyag felével szoktam bundokat a helyére ütni, makacsabb esetben a réz felét is használom, de akkor már valami nem stimmel. A márkája Stewart Mcdonald, tehát professzionális hangszerész szerszámnak számít, a mesteremtől kaptam ajándékba, amikor végeztem a tanonc évekkel.

A következő kettő egy-egy tűhegyű körző, amiket elsősorban tervrajzok munkadarabra való másolásakor használok, ha a lakkba, vagy fába kell karcolni a körívet. Öreg, masszív darabok, Vaterán egy nagyobb csomag régi szerszámmal együtt szereztem őket, fillérekért. Ritkán kerülnek a kezembe, de jó szolgálatot tesznek, viszont talán egy is elég lenne.

Jobbra egy kis csípőfogó látható, nem rég került a falra, és nem is hiszem, hogy sokáig maradna, mert csak azért tettem fel, mert éppen elfért, majd ha valamelyik csípőfogóm felmondja a szolgálatot, befogom helyette. A tűhegyű körzőkkel együtt érkezett, kb. egyszer használtam.

Mellette egy hagyományos kalapács kapott helyet, aminek a feladatait nem kell magyaráznom, ha szögelni kell, akkor kell, bár ez hangszerek esetében viszonylag ritka, de azért a szerszámfalat is össze kellett rakni valahogy. Ha jól emlékszem, őt is a Vaterán keresztül szereztem, hetente használom, és örök darab.

Felül a tábla tetején egy háromszög keresztmetszetű kisebb élvonalzó van, ami kisebb felületek sík voltának ellenőrzésére szolgál, akár bundok, akár ragasztási felületek esetében. Lomtalanításon találtam mindenféle irodaszerek között, és valószínűleg eredeti funkciója szerint vonalzó volt, de a háromszög keresztmetszet miatt elég masszív ahhoz, hogy megbízhatóan lehessen vele síkot ellenőrizni.


A fogószekció következik. Bár a famunkákhoz a legritkább esetekben van szükség fogóra, a mindenféle hardverek szereléséhez, ez elektronikai javításokhoz nélkülözhetetlenek. Kezdjük is a felső sorral.

Az első egy kis méretű homlokcsípőfogó, aminek a fejét elköszörültem, hogy élben végződjön. Erről már írtam a bundozási szerszámoknál, ezt a szerszámot ugyanis egyetlen dologra használom, bundok kiemelésére fogólapból. A Conradból szereztem, a hulladék-hangszer készítő pályázat nyereményének részeként. Annyiszor használom, ahányszor bundozok.

Mellette egy készlet kapott helyet, amit az Obiban vásároltam, ami azért érdekes, mert ki nem állhatom ezeket a nagy barkácsáruházakat, egyrészt azért, mert szemtelenül drágán árulják a középszerű eszközeiket, másrészt mert mindig az az egy dolog nincs, ami épp kéne. Egy nagyon szerencsés véletlen folytán sikerült egyszer megtalálnom ezt a fogókészletet pár ezer forintért, és azóta is kifogástalanul működnek.
Az első egy kis lapos fejű, recézetlen fogó, ami nagy hasznomra van minden olyan esetben, ha valami olyan alkatrészt kell elforgatni, amit kézzel nem lehetne, viszont nem szabad megsérteni a felületét. Ugyanígy jól használható kisebb fadarabok megfogására, mivel nem hagy rajtuk nyomokat.
A második egy kis hegyes, recézett pofájú fogó, ami akkor van szolgálatomra, amikor szűk helyeken kell valamit megfognom szilárdan.
A harmadik egy kis görbített fejű recézetlen hegyes fogó, ami az előző kettő tulajdonságait kombinálja, olyan szűk helyekre, ahol nem kéne megsérteni a felületet.
A második sorban az első egy kis méretű kúpos fogó, amivel drótokat tudok hajlítani, vagy húrok végeit.
A második a kedvenc kis csípőfogóm, amivel a vezetékeket vágom elektronikai munkák alkalmával, próbálok vigyázni rá, így acélt nem vágok vele, emiatt még mindig jó éles.
A harmadik egy mini kombinált fogó, jó szorítóerővel minden olyan esetre, amikor valamit szilárdan meg kell tartani (pl. köszörülésnél), és túl nagy lenne a normál méretű fogó.
A harmadik sorban jönnek a hagyományos fogók, kezdve egy Vorel csípőfogóval, ami minden, csak nem minőségi szerszám, de mivel alapvetően csak húrok vágására használom, teljesen mindegy, hogy milyen. Azt hiszem, a Vaterán vettem.
A második egy kombinált fogó, amivel, mint már említettem, jól meg lehet fogni tárgyakat. Sajnos már nem emlékszem, honnan szereztem.
A harmadik egy blankoló fogó, ami arra való, hogy az elektromos vezetékek külső - általában műanyag - szigetelő rétegét a végekről lehúzzuk vele. Mivel állítható a pofa nyitottsága, különböző vastagságú vezetékekhez is használható. Volt ez előtt egy másik hasonló szerszámom, de hiába volt márkás, a metsző pofák között volt vagy egy mm hézag, amitől teljesen használhatatlan volt. Ezt a darabot Kujbusz Pál boltjából szereztem, ott akad ilyen kincsekre az ember.
Az utolsó és egyben leginkább speciális darab egy bundlábvágó fogó, ami arra való, hogy a már méretre vágott bunddarabok végeiről egy rövid szakaszon eltávolítsa a bund lábát annak érdekében, hogy az ne lógjon ki a fogólap oldalánál. Én minden bundozásnál használom, mert szerintem esztétikusabb nem kivezetni a bund lábát a fogólap széléig, de legalábbis szegélyes fogólapnál biztos, hogy nélkülözhetetlen ez a módszer. A fogókat általában heti rendszerességgel használom.



A fogós blokk alatt vegyesen kaptak helyet szerszámok, itt most a jobb felül elhelyezkedő dolgokkal kezdem.

A nagy kék ecset elsődleges és kizárólagos feladata a portalanítás. Legtöbb helyen erre valamilyen kefét használnak, de nekem ez sokkal jobban bevált. Naponta többször is használom, talán ezt a legtöbbet, mert por aztán dögivel keletkezik.

Az ecset alatt rugalmas vonalzók kaptak helyet, ezekkel tudok olyan felületeken mérni, amik nem egyenesek, pl. egy hangszer káváján. Van egy papír és egy acél alapanyagú az előbbi a legrugalmasabb, ezt céges szóróanyagként kaptam egy festékforgalmazó cégnél tett látogatáskor, a másikat valamelyik kisebb testvérem iskolaszer lomtalanításából szedtem össze. Időről időre jó hasznukat veszem.


A képen látható tartón balról jobbra a következő eszközök helyezkednek el:

Elsőként egy nagyon vékony, egy század inch vastagságú lappal rendelkező kicsi illesztőfűrész, aminek olyan esetekben veszem hasznát, ha valahol számít az, hogy minél kisebb legyen az anyagveszteség, és nem kell túl mélyre vágni. A penge illesztőfűrészekhez hasonlóan ki van merevítve, így pontosan és egyenesen lehet vele vágni. A Stewart Mcdonaldtól vásároltam, mivel máshol nem találtam ilyen vastagságú fűrészlapot, és egy kollégám hozta el nekem Magyarországra.

Tőle jobbra egy nagyméretű illesztőfűrészből átalakított bundvájat tisztító fűrész látható, ebből a szögből eléggé információszegényen. Most vettem észre, hogy erről az eszközről még nem írtam bővebben, pedig lehetne, mert házi átalakítású, úgyhogy ezt még pótlom a jövőben. A lényeg, hogy egy nagy illesztőfűrész lapjából egy kicsi kockát vágtam ki annak érdekében, hogy kapjak egy - csak pár cm-es - fűrészlapot, amivel a szegélyes fogólapokon tudom mélyíteni a bundvájatokat, mivel itt ugye hosszú fűrészlapot nem tudok használni. A vékonyabb penge elérése érdekében a kihajtogatott fogakat visszaköszörültem a lap síkjába, ettől kicsit hajlamosabb a megszorulásra, de ez nem vészes a lap rövidsége miatt. Maga az alapanyag illesztő fűrész Pilana márkájú és Boronkaynál vettem.

Mellette három pipakulcs található, amiket a hatlapanyával állítható pálcák feszítésére vagy lazítására használok. Az első kettőt valami szerszámboltból vásároltam, és mivel elég drabális vastagságú anyagból voltak kiöntve, a külsejükből leköszörültem, hogy odaférjenek a pálcákhoz. A nagyobbik 10, a kisebbik 8 mm-es anyákhoz való. A harmadik kulcs 7-es anyához való, pontosabban szólva inches, és Gibson hangszerek pálcájának állítására tökéletes. Ezt az Oroszlánbarlangban szereztem. Őket elég ritkán használom, de időről-időre jön olyan hangszer, amihez szükség van rájuk.

Az utolsó három egy-egy lapos fejű műszerész csavarhúzó, amik nagyon hasznosak kis méretű elektronikai csavarokhoz, régi hangszerek szerelékeit rögzítő csavarokhoz használhatóak. Nagyon jó minőségű acélból vannak, vékonyságuk és kis méretük ellenére még bőven bírják a strapát. Hetente biztos lekerülnek a falról, Micro Line márkájúak, és én a Kálmán felületkezelési szakboltban vettem, ott próbálnak már évek óta szabadulni tőlük.


A következő sorban először egy mozgatható fejű teleszkópos vizsgálótükör lóg, ami kicsit a fogorvosi tükörre hajaz, és nagyjából azt a célt is szolgálja, belátást engedni olyan helyekre, ahova a szemünk nem ér el. Hangszerek testében megfelelő világítás mellett ezzel lehet felderíteni a felválásokat, repedéseket, deformációkat. Azóta már van mini ledes kamerám is, amivel még kisebb helyekre lehet bejutni, de a képernyőn megjelenített kép valahogy nem ugyanaz, mint amit a tükörben lát az ember. Nem emlékszem már hol szereztem, talán a Conradban, és elég gyakran használom.

Tőle jobbra egy mezei franciakulcs kapott helyet a kisebbik fajtából. Ha kulcsok vagy potméterek rögzítőanyáit kell leszednem, azt általában ezzel csinálom, ritkán van türelmem előszedni a megfelelő méretű csőkulcs fejeket. Azért van maszkoló szalag a pofájára tekerve, mert így nem sérti meg az alkatrészek felületkezelését, és általában itt nem is arra van szükség, hogy valamit bika módon megtépjünk. Azt hiszem ez is Obis darab, nagyon gyakran használom.

A következő két szerszám talán a legtipikusabb gitáros hangszerész-eszköz, ezek ugyanis a bundprofilozók. Feladatuk, hogy a megsíkolt bundok kiszélesedett felületét ívesre visszaalakítsák, így biztosítva a pontos intonációt. Az alsó egy mindkét végén ívelt Stewart Mcdonald kétoldalú gyémántszórásos profilozó, ami mocskosul drága. Ha valaki azt kérdezi, miért kerül egy bundozás/síkolás annyiba, amennyibe, megmutatom neki ezt a szerszámot. A felső egy névtelen profilozó, reszelős pofával, így az élettartama kisebb, mint márkás társáé, viszont olcsóbb is. Egyelőre kísérletezek vele. Elég gyakran, általában hetente többször is használom őket.

Mellettük a felsőnyereg reszelők lógnak, melyeknek feladata, hogy az adott húrnak megfelelő vastagságú vájatot vágjanak a felsőnyeregbe. Ha túl vastag a reszelő a húrhoz képest, akkor lötyögni fog a húr, ha túl vékony, akkor nem ül le rendesen a vájat aljára, rosszabb esetben szét is repesztheti a nyerget. Mindegyik általam használt darab Stewart Mcdonald márkájú, ennek megfelelően jó drága volt, de nem nagyon van alternatíva rájuk. Nem vettem meg a teljes készletet, csak a 12/18, 26/32, 36/42, 50/60 és 75/90 ezred inch vastagsáúakat, azért a perjeles megjelölés, mert az egyik fele a reszelőnek az egyik, a másik a másik vastagság. Nem vagyok velük 100%-ig elégedett, mert nem teljesen szabályos U-alakú vájatot vág mindegyik, ami sokszor még egy kis plusz utómunkát csinál nekem, de ennél jobbat még sajnos nem találtam. Beállítások alkalmával mindig használom őket.

Jobbra tőlük egy rövid, 15 cm-es egyenes vonalzó található, amivel a méréseim döntő többségét bonyolítom, csodásan strapabíró darab. Minden nap többször is használom, japán gyártmány, és még mesteremtől kaptam ajándékba tanoncságom alatt.

Az utolsó ezen a táblán egy tolómérő, ami nem csak a fémműveseknek nélkülözhetetlen szerszám, hanem többek között a hangszerészeknek is. Számtalan helyen használtam már, ha valahova szerszámot kell vinnem magammal, ezt biztosan bepakolom. Nem egy különösebben márkás darab, a Conradtól vettem a nyereményemből, és minden áldott nap használom.




Az utolsó táblán az első három szerszám egy lapos-, egy félköríves- és egy háromszög-reszelő. Az első kettőt viszonylag gyakran használom például csont alapanyagok nagyolására, a harmadikat szinte még egyszer sem vettem elő. Talán Vaterán vásároltam őket, és nem valami nagy számok. A laposat havonta szoktam használni.

Mellettük egy szörnyű minőségű kör keresztmetszetű ráspoly kapott helyet, amit csak legtanácstalanabb pillanataimban szoktam hadra fogni nagyolásokhoz, de akkor is rongyot tekerek a nyél köré, mert annyira kényelmetlen. Nem tudom már hogy került hozzám, de szörnyű. Viszont mivel nem nagyon használok ráspolyt, nincs szükségem másikra.

Jobbra egy gyönyörű hatalmas tolómérő látható, amit még szinte sosem használtam, mert ekkora dolgokat még nem kellett mérnem, de nagyon jól néz ki, nem mellesleg magyar gyártmány a Kalibergyár készítette még a régi szép időkben. Azt hiszem Vaterán keresztül került hozzám.

A következő fura alakú hajlított fém darab egy tune-o-matic híd emelő, persze csak én tekintem annak. Lényege, hogy ezeknek a hidaknak a magasságát két csavar szabályozza, amelyeket sok esetben a rájuk nehezedő húrnyomás miatt nagyon nehéz állítani. Itt jön a képbe az eszköz, amivel a híd alá nyúlva finoman meg lehet emelni azt. Annak érdekében, hogy ne sérüljön se a hangszer, se a híd, vastag maszkolószalag rétegek vannak ráragasztva. Származását tekintve egyébként egy kanapé nyitószerkezetének alkatrésze, lomtalanított. Viszonylag ritkán használom.

Tőle jobbra a műhely kánonja, a masszív alumínium élvonalzó lóg, ő határozza meg nálam a síkot. Szélessége miatt tartja alakját, így meg lehet bízni benne. Mérésre is használom, de a legfontosabb feladata, hogy megadja az egyenest bármilyen illesztésnél, bundozásnál. Az egyenes egyébként szerintem csak egy álom, amit meg lehet közelíteni, de teljesen elérni nem. Nincs abszolút egyenes, ugyanakkor paradox módon egy műhelyben muszáj, hogy legyen. Ezért mondom azt, hogy ez a kánon, amit időnként persze leellenőrzök, de egyébként maximálisan megbízok benne, és mindent hozzá viszonyítok. Így válik a többi szerszám, vonalzók, gyalutalpak bírájává. Meglepő módon a Winkler iskolaszertől vásároltam, és nagy tisztelettel bánok vele, nagyon ritka, hogy lefektetném valahova, inkább mindig visszaakasztom a helyére.

A sorban az utolsó egy kicsivel hosszabb rugalmas acélvonalzó, ami mérésre alkalmas, az egyenest azonban éppen rugalmassága okán nem tudja megmutatni, de ha tudjuk, mire való, akkor ara tökéletes. Például egy új fogólapnál a bundvájatok helyeinek kijelölésére. Valamilyen szerszámboltból van, napi rendszerességgel használom.

A második sorban az első egy homlokcsípőfogó, amivel nem a megrendelők homlokát csípkedem, hanem a beütött bundok túllógó végeit. Ennek érdekében ez is meg lett köszörülve, és szerencsére elég masszív ahhoz, hogy még sokáig tegye a dolgát annak ellenére, hogy a fém bundok rendesen próbálják tönkretenni. Valami szerszámboltban vettem, de már sajnos nem emlékszem, hol.

A következő is egy hosszabb nyelű homlokcsípőfogó, ami abban különbözik az előzőtől, hogy jobb az áttétele, így könnyebben lehet vele elvágni anyagokat. Akkor szoktam használni, amikor a bundszálat darabolom bundozás előtt. Aldiban vettem, de teszi a dolgát. Bundozásokon kívül máskor nem nagyon kerül a kezembe.

Jobbra tőle egy régi mikrométer lóg, aminek szinte kizárólagos rendeltetése, hogy húrok vastagságait ellenőrizzem. Kicsit rendbe kellett tennem, amikor hozzám került, egyébként Vaterán szereztem, de továbbra is megbízható kis szerszám. Elég ritkán használom, hiszen az új húrok zacskójára mindig rá van írva, milyen vastagságúak.

A mikrométer alatt hátul egy fém szögmérő kapott helyet, amit ugyan még nem használtam, de pont elfért, ezért akasztottam ide. Egy hagyatékból kaptam meg, szép darab, ezért nem süllyesztettem a fiók fenekére, és azért nagyritkán, de szükségem van szögmérőre is.

A felette lógó háromszög alakú vonalzó az egyik legjobb vonalzófajta, amivel valaha találkoztam. Egyszerre lehet vele derékszöget szerkeszteni, és szögmérőként használni, így a legtöbb szerkesztési feladatban igénybe veszem a segítségét, ha pl. sablont kell készítenem valamihez, vagy bundvájatok helyét kell felrajzolnom. Nem tudom már sajnos, hogy hol találtam, de hetente többször használom.

az utolsó nyolcad
Bal felül egy derékszög látható, amit rétegelt lemezzel megtalpaltam, hogy lehessen vele egy lemez élére derékszöget állítani. Valamiért akkoriban egyszerűen nem találtam olyan derékszöget, aminek talpa is volt. Azóta már leltem ilyet a Budai gitárboltban, csak azon nincsen lyuk, aminél fogva felakasszam, szóval maradt ez a falon. Sajnos bármennyire törekedtem, a ragasztás nem lett 100%-ig pontos, így ezt az eszközt már egyáltalán nem használom, nem is emlékszem már hol szereztem, de a többi derékszögem egyébként napi társ a munkában.

Mellette találhatóak a rádiuszsablonok, amik különböző köríveket mintáznak le kemény acélból. Ezekkel tudom ellenőrizni, hogy a fogólapot kereszt irányban megfelelő ívűek-e. Az első ilyen sablonaimat magamnak készítettem egy billentyűzet hátlapjából, de sajnos ez pont olyan szerszám, amiből nem árt minél nagyobb pontosságra törekedni, így végül beruháztam egy Stewart Mcdonaldos készletre. Elég gyakran használom őket, a leghátsó egy olyan méretű házilag készült sablon, ami nem volt a készletben.

A tábla mellett jobbra a forgácsleválasztós porszívóm csöve lóg, ami jó, hogy kéznél van, mert rengeteg por tud keletkezni a műhelyben.


A sablonoktól jobbra helyeztem el a reszelőket, amiből elég sokfajta alakú és minőségű van. Felülről lefelé haladok.
A felső öt darab különböző keresztmetszetű hajlított reszelő, ezeket nem nagyon használom, egyedül a háromszög keresztmetszetűt, mert azzal szoktam a kivágott bundvájatok felső peremét kicsit finomítani a bundok beütése előtt. Azt hiszem ezeket is a Winklertől szereztem, de hiba volt, mert elég rossz minőségűek.
A legalsó hajlított reszelővel egy tartószögön fekszik még egy szuper Grobet lapos reszelő (a márka a Vallorbe-n kívül talán a lehető legjobb). Nagyon szeretem használni kisebb munkákhoz, főleg csonthoz, de akár keményfához is. Őt Kujbusz Pál boltjában vásároltam, van még neki, ajánlom!
Alatta két lapos reszelő függ, mindkettőt rengeteget használom, például bundozásnál a beütött érintők kiálló végeinek eltávolítására, de mindenféle nagyoláshoz is. Mindkettő Dick márkájú, megbízható darab, a felső (világosabb) keményebb ötvözetből készült, mint a hagyományos másik. Őket a Perfor szerszámkereskedésben vettem
Alattuk a korábbi szörnyűséges ráspoly két testvére, ahhoz hasonlóan szinte sosem használtam őket, de valamiért a fal készítésekor úgy gondoltam, hasznosak lesznek.
Eggyel lejjebb egy háromszög és egy négyzet keresztmetszetű reszelő kapott helyet, de nem nagyon használom őket, ritka az olyan helyzet, hogy erre a formára lenne szükség. Valami Vaterás szerszámcsomagból származnak.
Végül az alsó három darab szintén Dick, egy kör, egy félkör és egy téglalap keresztmetszetű reszelő, ez utóbbi már elég kopott darab, pedig jó minőség, de ha rozsdamentes acél bundokat kell vele reszelni, akkor elég hamar kicsorbul. A felső kettőt még az első Perforos körben vásároltam, mivel szinte csak fára használom őket, örök darabok.


Végezetül a legalsó sorban kaptak helyet a faragókések, amikről már egy korábbi bejegyzésben elég behatóan írtam, itt most inkább csak azt jegyezném meg, hogy melyik alak vált be nekem.
Az első egy nyeles fémfűrészlap, amit olyan helyeken szoktam alkalmazni, ahol keretes fűrésszel nem férnék hozzá a területhez. Körülbelül hetente előkerül.
A második egy vésnök-véső, jól sikerült, masszív darab, nem lehet könnyen letörni az élét, éppen emiatt gyakran használom.
A harmadik egy keskeny pengéjű kés, talán ezt használom a legtöbbet, mert rengeteg helyre befér, ahova a többi nem, és a legtöbb esetben apró munkákra van szükség.
A negyedik a legnagyobb, nyakfaragó kés, őt is jól sikerült eltalálnom, viszont csak egyik irányba jól használható, mivel a penge nem középre van fenve, de ez persze szándékos.
Az ötödik a nyakfaragó kés párja, az ő pengéje a másik irányból van fenve, viszont sajnos arra kellett rájönnöm, hogy ennek is jót tett volna a nagyobb méret, ezért kicsit nehezebb vele dolgozni
A hatodik egy meredeken megtört pengéjű kés, amit szintén viszonylag sokat veszek kézbe, mivel nagy erőt lehet vele kifejteni, szinte vésőszerű.
Az utolsó négyet egybe veszem, mert bár a pengéik változatos alakúak, ritkán fordul elő, hogy kifejezetten az egyikre lenne szükségem. Általában inkább csak a hangulatomtól függ, hogy ha szükségem van egy faragókésre, melyiket választom közülük.

Végezetül jöjjön egy kis összkép:

bal
jobb
teljes látkép
Utószóként annyit írnék, hogy nem gondoltam, hogy ennyit tudok majd írni erről a falról, pedig még visszafogtam magam. És ami igazán elképesztő a dologban, hogy ez csak egy kisebbsége a szerszámoknak, amiket használok, és szükségem van rájuk. Talán egyszer csinálok egy listát az összesről. Mindenesetre tudom már, honnan származik az ódzkodásom minden olyan tárgytól, aminek nincs nagyon meghatározott hasznos feladata. Egyszerűen túl sok van belőlük. Félreértés ne essék, a szerszámaimat szinte kivétel nélkül nagyon szeretem, de egy polcdísznél kevés rosszabb dolgot tudnék elképzelni. Ezek mellett pedig le kell írnom, hogy ugyan még nem búcsúzunk, de nagyon szerettem itt dolgozni, ez az első olyan műhelyem, ami csak erre a célra szolgál, a hangszerek kis klinikája, birodalma, ahol rengeteg időt töltöttem az utóbbi években. Eljutni ide már önmagában nagy dolog, és ennél még csak jobb lesz. Köszönöm mindenkinek, aki megrendelések, jótanácsok, együttműködés révén ehhez az egészhez hozzájárult! Közérdekű információként még annyit elárulok, hogy Pusztaszabolcsra fogunk költözni, a részletekről majd időben tudósítok. Bár ez rossz hír abból a szempontból, hogy még messzebb kerülök a fővárostól, mint eddig, van jó hírem is. Egyúttal ugyanis részben vissza is térek a városba, ugyanis heti egy napot  a Budai gitárboltban fogok tölteni, ahol át tudom venni a munkákat és kisebb javításokat is el tudok majd végezni. Ezúton is köszönöm a bolt gazdáinak a lehetőséget!

2016. július 12., kedd

Ibanez 2030 hangszedőtekercsek paraffinos átitása és a mikrofónia

A mikrofónia jelensége elég utálatos dolog tud lenni az elektromos hangszereknél. Enyhébb esetben nagyobb torzításnál jön elő kellemetlen, sípoló gerjedés formájában, rosszabb esetben tiszta hangzásnál is megjelenhet nemkívánatos zörejekként. A jelenséghez kapcsolódik az a probléma is, ha a hangszer erősítőbe dugva jelként továbbítja a legkisebb ütődést is, pl. ha hozzácsapódik a combunkhoz, vagy átváltunk egy kapcsolót.

A mikrofónia oka a hangszedő tekercselésével, illetve a tekercs elhelyezkedésével van kapcsolatban. A rézdrót tekercs, ami az állómágnesek által létrehozott mágneses tér rezgő húrok általi módosulásainak hatására indukálódó váltakozó jelet továbbítja (lehet, hogy ezt több mondatban egyszerűbb lett volna megfogalmazni), működéséből kifolyólag érzékeny az elmozdulásra. Érintse ez az elmozdulás a tekercs egészét, vagy csak egyes részeit, szakaszait, minden esetben olyan jelet fog továbbítani, ami nem tisztán a húrok rezgéséből származik. Hétköznapi nyelvre lefordítva, ha a tekercs nincs megfelelően rögzítve a hangszedőházban, lötyögős, akkor ha mozdul a hangszer, mozdul a tekercs is, ez pedig hangot produkál, pedig nem kéne. A bejegyzés elején emlegetett sípoló, sikító hang pedig akkor jöhet létre, ha a tekercs valamelyik szála (vagy akár egyszerre több is) nincs megfelelően rögzítve, és rezgésbe tud jönni, ezáltal szabályozatlanul változtatva meg a tekercs elektronikai tulajdonságait (legfőképpen a kapacitását). Ez pedig az erősítőben zajként jelentkezik. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a mikrofónia jelensége létrejöhet magában az erősítőben lévő vákuumcsövekben is, de ezt az esetet könnyen ki lehet szűrni azzal, ha egy másik erősítőn próbáljuk ki a hangszert. Nézzük a mai áldozatot.

Ibanez 2030 basszusgitár, még a hőskorszakból

2016. július 4., hétfő

Jolana Diamant átgondolás bundozással és újrafényezéssel

Most egy olyan munkát mutatok be, amit nem kellett volna elvállalnom. Nem azért, mintha nem csináltam volna ilyet korábban, hanem mert a körülményeket jobban kellett volna mérlegelnem, mielőtt belevágok. Mint sokan tudjátok, a műhely egy kilencedik emeleti panellakás kisszobájában kapott helyet, ez pedig nem nevezhető épp a legalkalmasabb helynek a fényezésre. Ezután a gitár után nem is vállaltam több ilyen munkát, bár remélhetőleg hamarosan ez a helyzet újból változni fog, reményeim szerint már nem sokáig maradunk abban a pici lakásban. Viszont ha már megcsináltam, szívesen megosztom az általa szerzett tapasztalataimat.

Elsőként elmondanám, hogy a profi fényezéshez minimálisan szükséges lenne egy erre alkalmas helyiség, amiben ha elszívófal nem is, de legalább egy erős ventilátor működik (ami a szobából kifelé fújja a levegőt), hogy biztosítson egy egyirányú légáramot. Emellett szükség van egy legalább 45 literes kompresszorra, amiben már van elég szufla ahhoz, hogy egy testet egyvégtében le lehessen fújni. Kell egy jó szórópisztoly, amin lehet állítani a levegő és lakkmennyiséget, valamint a szórásképet, nekem a lidlis teljesen jól működött. Végezetül szükséges egy komolyabb maszk, ami képes a levegőben megjelenő káros anyagok és por kiszűrésére. A polírozás még egy külön történet, ott viszont nem annyira a körülmények, mint inkább a felhasznált anyagok fontosak, erre még később visszatérek.

A hozzám került hangszer egy elég romos állapotú, de hiánytalan Jolana Diamant volt, amibe aktív EMG hangszedőket szerelt gazdája, és a modern arculathoz a hangszer kinézetét is szerette volna felfrissíteni. A jó használhatósághoz még szükség volt egy újrabundozásra is, mivel a gyári érintők már meglehetősen elkoptak.

az eredeti állapot
két potméter alatt betört a test anyaga
a másik

2016. június 28., kedd

Hackbrett tőkeragasztás

Nem biztos, hogy mindenki számára ismerősen cseng a hackbrett név, pedig nincs másról szó, mint arról a kis asztalra fektethető cimbalomról, ami német nyelvterületen terjedt el már jó pár szár éve. Egy ilyen hangszer érkezett hozzám, mivel felvált az egyik tőkéje. A sok húr miatt tetemes erő feszíti ezeket az részeket, így nem is csoda, hogy egy olcsóbb gyári darabnál a nem túl nagy gondossággal szorított ragasztások szétjönnek.

Ahhoz, hogy dolgozni tudjak a hangszeren, először egy kulcsot kellett szereznem, amivel a hangolószögeket el tudom fordítani. A probléma, hogy ezek az eszközök meglehetősen drágák, és mivel nagyon ritkán van nálam ilyen instrumentum, nem nagyon érte volna meg beruházni rá, arról nem is beszélve, hogy ahány citera/cimbalom, annyi féle hangolófej (persze biztos van valami szabvány az újabbakon, de a hozzám kerülő darabok általában régebbiek). Szóval a problémát úgy oldottam meg, hogy vettem egy filléres dobkulcsot, és megfelelő méretű lemezdarabokkal olyanra alakítottam, amivel el tudtam forgatni a hangolószögeket. (azóta már találtam boltot, ahol lehet venni olcsón mindenféle cimbalom és citera hangolókulcsokat, az Almássy téri A-folkban)

Túlzás nélkül mondhatom, hogy a citerákon, cimbalmokon a munkának sokszor majdnem a felét a fel- és lehúrozás viszi el, ez itt sem volt másként. Az egyik tőke teljesen fel volt szakadva, ezt el is távolítottam a hangszerből a húrok letekerése után, a másik csak el volt válva az alaplemeztől, így ott csak kissé nagyobbá tettem a hézagot és ragasztót fecskendeztem be alá, hogy tisztességes legyen a kötés.

a házi hangolókulcs

2016. június 19., vasárnap

Larida tanuló gitár felszakadt híd javítás

Ez a bejegyzés nem egy szakszerű javításról fog szólni, hanem a menthető mentéséről. Egy egyébként is komolytalan klasszikus gitár került hozzám, hogy eldöntsem, tudok-e még kezdeni vele valamit. Komoly hangszerrel ilyen állapotban már csak a rezonáns cseréjével foglalkoznék, más kérdés, hogy tömör tetővel készített gitárral ilyen nem fordul elő.

ez mi?
Az történt ugyanis, hogy a híd, a rétegelt lemez tető felső két rétegével együtt felszakadt teljes felületén. Ennek legfőbb oka az lehetett, hogy a rétegelt lemez annyira silány minőségű volt, hogy magukat a rétegeket sem tudta összetartani. (akinek van a rétegre jó szinonimája, küldheti). 

Mivel a hangszer eleve sem képviselt értéket, nem volt vesztenivaló, így némileg barbár módszerekkel megszabadultam a menthetetlentől, és megtartottam a maradékot. Természetesen hol lenne ez a blogbejegyzés, ha valaki már nem próbálta volna már meg házi módszerekkel megoldani valahogy a gondot, ez szokás szerint valószínűleg tetézte a bajt, legalább annyiban, hogy pár órával több ideig kapirgálhattam a gumis ragasztómaradékokat.

Jöjjenek a további képek a javítás előtti állapotról:

2016. június 5., vasárnap

Szegedi sík rezonánsú jazzgitár javítás és átalakítás

A Szegedi Ládagyár gitárjai szerintem minden magyar zenész számára ismertek, mint az egyetlen gyári körülmények között itthon készült márka (hozzájuk köthetőek a Moni néven futó elektromos szériák is). A külön névvel nem illetett, leginkább jazzgitár kategóriába sorolható hangszereknek több típusa létezik, a faragott, domború fedlapos mellett van sík rezonánsú is, ebben a bejegyzésben ez utóbbival foglalkozom. A hozzám került hangszer tömör fenyő tetővel, és rétegelt mahagóni háttal/kávával rendelkezik, három rétegű nyakkal.

Egyre többen vannak mostanában, akik nem félnek hozzányúlni egy hangszerhez, akár javítási, akár átalakítási szándékkal. Számomra ez egy nagyon örömteli irány, remélem, hogy minél többen hajlandóak lesznek energiát fektetni tárgyaik, környezetük megértésébe, javításába, ezzel is csökkentve az útjukat szemétként végző cuccok számát. Ugyanakkor az is fontos ilyen esetekben, hogy a lelkesedés ne csak egy fellángolás legyen, hanem alapos utánanézéssel járjon. Ennek a hangszernek az esetében például nagyon jónak tartom azt, hogy a gazdája átgondolta, melyek azok a kritikus munkák, amiket egyelőre ő nem akar bevállalni. Ezeket szakemberre bízta, de így is hagyott elég tennivalót magának arra, hogy egyrészt jó adag költségtől kímélje meg magát, másrészt a sikerélmény is meglegyen. Így én javítottam ki a tető repedéseit, illetve illesztettem újra a nyakat, valamint a fogólapot előkészítettem bundozáshoz. Kérdezni semmibe sem kerül, így azt gondolom, ez a minimum energiabefektetés, mielőtt valami olyasmibe vágunk, amihez nem értünk (nem beszélve a neten fellelhető töménytelen szöveges, kép és videó anyagról.)

A gitár rezonánsa gyönyörű, egyenletes szálú, tömör fenyő, egyetlen baja, hogy nagyon vastagra hagyták, így az akusztikus hang nem túl erőteljes. Mivel az átalakítás végső célja az volt, hogy elektromos jazzgitárként működjön, ez a tulajdonsága még nem is vált hátrányára, mivel így talán kevésbé lett érzékeny a gerjedésre.

Elsőként a kisebb, összehúzható repedéseket javítottam és erősítettem meg belülről, majd a nagyobb repedéseket szabályosítottam, hogy spándlizással tudjam őket eltüntetni (külső fa ék segítségével kibélelve a repedést).

az első ragasztás
a tető belső oldalára kis erősítő lapokat ragasztottam, hogy fixálják a repedés végpontjait

2016. május 23., hétfő

Javított hangszerek a teljesség igénye nélkül VI.

Ez az írás a különböző saját bejegyzést nem kapó hangszerek javításainak hatodik csomagja, kis kitekintés arra, mi minden fordul meg nálam. Természetesen nem tudok, és nem is érdemes mindenről írni, éppen erre van ez a sorozat. A fészbúk oldalomon is valami hasonló történik, csak ott minden nap egy kép.

Elsőként itt egy Epiphone Thunderbird, amin a bundokat síkoltam/profiloztam, és beállítottam a hangszert.


A vissza nem profilozott, egyenes bundfelszín nem tesz lehetővé teljesen pontos intonálást, így mindenképp kerülendő. A nagyobb zörgéseket ugyan meg lehet szüntetni egy sima síkolással, de a problémának ez csak részleges megoldása.
nagyon metál