2013. június 2., vasárnap

Egy elgyengült nyak és a szabványok története

Újabb ötmillió év után ismét írok blogot. Hetek óta ez az első vasárnapom, amikor nem valami vizsgára kell tanulnom és ráérek írogatni. Pedig nem is egy bejegyzés képanyaga várakozik a gépemen megosztásra, igaz, hogy nem mindegyik hangszerészeti illetőségű, de abból is van épp elég. Még mindig készül a három titokzatos hangszerem, amik teljesen nem titokzatosak egyébként, csak majd elkészültükkor szeretnék megosztani róluk képeket. Emellett volt egy pályázat, amire hulladékból kellett valamilyen zeneszerszámot előállítani, erre is készültem valamivel, ha lement a zsűrizés, és az eredményhirdetés, ennek a készülése is felkerül majd ide. Szóval történnek a dolgok, csak itt a blogon állt meg az idő...

Hamarosan kitelnek inaséveim is, és egyelőre nem is nagyon tudom, hogyan tovább, mivel a saját műhelyhez még nincsenek meg a lehetőségeim anyagilag. Szóval valószínűleg nehezebb idők jönnek, de majd valahogy megbirkózom velük.

A mai (illetve már több hónapja várakozó) anyag egy elektromos gitár, aminek a merevítő pálcája megunta már a nyak fogságát és nemes egyszerűséggel szétrepesztette fogságban tartóját a fej közelében. Ennek többek között az volt az oka, hogy nagyon vékonyra hagyták a gyárban a nyakprofilt.

 A hosszanti repedések miatt a pálca teljesen állíthatatlanná vált, és további repedésekkel fenyegetett
Első megoldásként persze megpróbáltam a jó öreg Titebond faragasztóval összehúzni a repedéseket, hátha nem kell nagyon megbontani a felületet, de ugyan a ragasztó megszüntette az addigi repedéseket, az állítócsavart forgatva rögtön újabbak keletkeztek... Így tehát nem maradt más lehetőség, mint hogy eltávolítsam a sérült részt, és hibátlan fával toldjam be. A legtöbb elektromos gitárhoz hasonlóan ennek a hangszernek is jávorból volt a nyaka, így én is ezt használtam merevítésnek. A fenti képen az alkoholos filccel berajzolt vonal a kivágandó részt jelöli. 

Kivágtam egy háromszögletű szeletet a nyakból, majd a negatívját elkészítettem jávorból úgy, hogy a közepére véstem egy árkot a pálcának. Meglehetősen pepecselős munka az ilyen, mert nagyon fontos a pontos illeszkedés, és ezt csak sok próbálgatással lehet ellenőrizni. Attól a későbbiekben sem kellett tartanom, hogy esetleg a ragasztás fog elengedni, a már említett ragacs tényleg erősebb magánál a fánál, szóval máshol eltörhet, de ott tuti nem fog. Viszont egy hajszálnyival vastagabbra hagytam a folt anyagát, mint amilyen az volt eredetileg, persze ez kézzel szinte érezhetetlen maradt, mivel csak tizedmilliméterekről van szó, mégis számít a nyak erősségében.

A kivágás és a pálca, aki végre világot láthatott
de csak egy ideig
a toldás
és a világ kapui újból bezárultak a pálca számára, csak az állítócsavar lyukát hagyva nyitva neki...
a - még meglehetősen kényelmetlen - nyakprofil.
véső gyalu kés

végül csiszolás
a szín természetesen nem megegyező, nem volt ilyen színű jávorom...

Persze nem hagytam nyersen a felületet, eleve a nyak is lakkozva volt, valamint ha nyersen hagynám a felületet, nagyon gyorsan bepiszkolódna a friss toldás, és akkor aztán tényleg elütne a színe a nyak többi részétől. Szokás szerint vékony nitrocellulóz réteget kapott a toldás és a környező csiszolt felületek is, miután valamennyire megpróbáltam a színeket összehozni híg páccal. A későbbiekben egyébként a sárguló nitrolakk és a fa öregedése miatt valószínűleg közelebb kerülnek az árnyalatok.

Maszkolás és pácolás a háttérben meg nincs semmi látnivaló
és lakkozás után
polírozás eredménye


fények
De nemcsak a nyakkal voltak gondok ennél a hangszernél, hanem a hardverrel is, nevesül a híddal, aminek  tőkéje valamilyen porózus fémötvözetből készült hasonlóan más olcsó hangszerekhez, és teljesen darabjaira esett, olyannyira, hogy már nem is lehetett beleakasztani a rugókat (hagyományos stratocaster tremolóról van szó). Emiatt újat kellett vásárolni, és itt jön a képbe a cím második része. Ugyanis egyszerűen képtelenség olyan alkatrészeket találni olcsó hangszerekhez, amelyeknek stimmelnek a méretei... Olyan ez, mintha a Szovjetunióban próbáltam volna beszerezni alkatrészeket egy nyugati biciklihez... Ráadásul mindenhol úgy árulják a pótalkatrészeket, hogy nincsenek feltüntetve az adatok, vagyis próbálják elhitetni veled, hogy ne félj, jó lesz. A szomorú az az egészben, hogy lehet, hogy én hangszerészként át tudom hidalni az ilyen problémákat, de egy laikus ha ilyen alkatrészekkel saját maga szeretné fejleszteni a hangszerét, csúnyán pórul járhat, és erre nem hinném, hogy lenne cseregarancia, hogy nem stimmelnek a méretek (de még ha van is, ki szeretné vállalni a visszaküldés akár hónapos procedúráját, amiből a szállítási költséget ráadásul ő fizeti).

Egyszóval szívás. És ez tényleg egy szó. Beszereztem egy hangszerbolton keresztül az alkatrészt, ami egyébként nem is annyiért jött meg, amennyiért kellett volna, de ez mindegy, aztán megpróbáltam beszerelni a cuccot a helyére. Elsőre örültem, hogy belemegy a gödörbe, ami a hídnak van kihagyva, ez már jó pont. De aztán a rögzítőcsavarok helyei természetesen már egyáltalán nem stimmeltek, és ami a legrosszabb, hogy a rugókat tartó tőke túlságosan szélesnek (vagy hosszú, vagy vastag... a képeken látszik...) bizonyult, így alapjáraton nem fért bele a testbe, vagyis nem lehetett felcsavarozni a hátsó fedőlemezt. Úgyhogy jöhetett a köszörülés, órákon keresztül, mert egy ekkora acéltömbből másfél millimétert ledolgozni órákba kerül. Ráadásul figyelni kell, hogy ne melegedjen túl se a munkadarab, se a gép, szóval jó buli volt. A csavarok helyét meg kipuskáztam, és újrafúrtam. Persze a szintén cserés hátsó fedőlemeznek sem stimmeltek a csavarhelyei, annyi baj legyen... Végezetül készült egy ében felsőnyereg is a hangszerhez, külön misét megérne egyébként kitérni a fejen a kulcsok abnormális elhelyezésére, ami miatt a húrok képtelenek egyenesen kifutni a felsőnyeregből. De inkább jöjjenek a képek, amik beszédesek.

készül a puskaanyag

Itt a puska apuska
íme a nemjóhelyenlévő csavarlyukak, és a rétegeltlemez test, amin átizzad a ragasztó
a tremoló rugóinak tartófülének csavarjainak lyukait is ki kellett puskázni. És nem. Nem lehet kevesebb birtokos jellel vagy raggal vagy mifenével leírni
A tőke ami nem volt jó
Amúgy teljesen minőségi, tartós darabnak tűnik, működik szépen, csak nem stimmel...
A maszkolószalag mutatja, mennyit kellett ledolgozni
Pár óra múlva jöhetett a finomcsiszolás
Ami óriási mázli, hogy a csavarlyukak elég mélyre voltak bevágva. Ezt előre lemértem, de még így is féltem, hogy valami nem fog stimmelni. De szerencsére stimmelt
Új csavarhelyek. Csak picit térnek el az eredetitől... És a tőke, ami már jó
ében felsőnyereg

Mindazonáltal tetszetős hangszer, csak nézzétek hogy terpesztenek a fejen a húrok... Csak tudnám mi nem tetszett nekik a hagyományos Fender fejen. Lehet, hogy először Jacksont akartak csinálni, csak aztán valahogy strato sikerült...
És hátulról
Alaktrészbeszerzés szempontjátóból nagyon tanulságos történet volt ez a javítás, csak kár, hogy nem lehet belőle tanulni semmit. Mer most mi? Készleten ugye senki nem tart ilyeneket, mert nincs rá elég kereslet. De még ha lenne is valakinek itthon készleten, biztos, hogy méregdrága lenne. Ehelyett vagy berendeled valakivel, és akkor nem kell vele vesződnöd, de ha nem tetszik is meg kell venned, plusz rápakolják a maguk hasznát, vagy berendeled te, és fizeted a szállítást, plusz dönthetsz egy 800x600 pixeles kép alapján, hogy most akkor kell ez a híd vagy nem... Ilyen jó ez... A lényeg végülis, hogy sikerült a nehézségek ellenére is.

1 megjegyzés:

  1. Azon a pótláson egyszerűen kifeküdtem -- képtelen vagyok felfogni, hogy tudod olyan pontosan kifaragni, hogy a nyak és a pótlás ilyen tökéletesen illeszkedik egymáshoz...

    VálaszTörlés