2014. április 15., kedd

Szerszám II. - Eszközök bundozáshoz

A használtszerszámos bolt után a következő állomásnak ebben a témában az otthon elkészíthető vagy átalakítható eszközöket gondoltam bemutatni. Most kifejezetten a bundozást elősegítő-lehetővé tévő cuccokról lesz szó (nem jutott eszembe több rokon értelmű szó a szerszámra). Ezek mind olyan dolgok lesznek, amelyek hangzatos neveken elérhetőek a hangszerészellátó cégek honlapjain "bundkiemelő fogó", "bundlábvágó", "bundvég reszelő" neveken. Persze ezeket most én találtam ki, lévén elég kis országban élünk ahhoz, hogy egy ilyen céget teljesen esélytelen legyen akár fenntartani is. De ez nem baj. Kínai pajtásaink már előzékenyen bármit ingyen elpostáznak. Talán nem meglepő az sem, hogy elégedett mosolyt csal az arcunkra, amikor a várt csomag feladószelvényén az ajándék rubrika van kipipálva, így pedig meg is úsztunk egy csomó pénzzel és nagyjából egy hónapos időhúzással járó tortúrát a vámügytől. Hiába, ezek a kínaiak igazán nagyvonalúak. Húha, megint elkalandoztam. Szóval van egy pár dolog, amit itthon is megvehetünk, és egy kis átalakítással pont azt fogjuk kapni, mint amit megrendelnénk valamilyen nagynevű vállalattól. Vagy meg tudunk rendelni valamit olcsón, amiből aztán szintén minimális átalakítás után egy sokkal drágább dolgot hozunk ki.

Ilyen például a fogó, amellyel a bundok kiszedését tehetjük nagyon egyszerűvé. Persze van módszer, amihez egyáltalán nincs szükség ilyen fogó használatára, ha például egy tompa penge élét (ez abszurd...) ütögetjük a bund feje alá, ami ezáltal szépen felválik. Nekem ennél a módszernél jobban bejött a fogós megoldás. Ennek a műveletnek a célszerszámához nem lesz másra szükségünk, mint egy kicsi műszerész homlokcsípő-fogóra.

Ez egy szimpla műszerész homlokcsípőfogó
Aminek kicsit félresikerült az alakja, de ez most mindegy. Ami számunkra lényeges, hogy az élét egy nagyjából 45°-os köszörüléssel oldották meg, ami miatt nem alkalmas arra, hogy a bundok alá feszítsen.
ezt bármelyik szerszámboltban egyszerű beszerezni




Maga az átalakítás pedig pusztán annyi, hogy átköszörüljük a fogó "homlokát", így egy olyan élet képezve, ami majd ékként szolgál a bund felfeszegétésére

A végeredménynek pedig valahogy így kéne kinéznie

Tehát a kettő különbsége: az eredetileg letört élt mi visszahoztuk a fej külső síkjába.
Ezt a képet csak azért csináltam, hogy látható legyen, hogyan használnám ezt. Az élei beékelődnek a bund feje alá.

Kényelmesen markunkba lehet venni, és nagyon óvatosan összenyomogatni

A módosítás végrehajtásához egy darab köszörűre lesz szükségünk, de ha elég kitartóak vagyunk, akár egy csiszológéppel, vagy éppen kézzel is elvégezhetjük a dolgot (bár ez utóbbival elég sokáig fog tartani). A végső polírozás részét én már elfelejtettem képekben dokumentálni, de az is hasznos lehet. A lényeg, hogy ezzel egy nagyon jó kis célszerszámot tudunk előállítani.

A következő egy meglehetősen költséges eszköz, ami arra szolgál, hogy a szegélyezett fogólapú gitároknál (vagy egyes hangszerészeknél a szegélyezetleneknél is) levágja a bund lábának végét. Ezt persze szintén nem lehet oldani más módszerrel, például köszörüléssel, vagy reszelgetéssel, de sokkal tovább tart, mint ezzel a szerszámmal. Adott egy lemezvágó szerszám néven ismert eszköz, ami tulajdonképpen annyira képes, hogy vékony fém és műanyag lapokból kis falatokat "harapjon" ki. Ez a kiindulási alap. Nem tudom, hogy be lehet-e szerezni itthon, de Ebayen elég olcsón hozzá lehet jutni (Nibbling tool néven fut leginkább). Így néz ki:

lemezvágó szerszám
satuba fogva az átalakításhoz.
Nincs szükség semmi másra, mint fogni egy vasfűrészt, és kissé bevágni a lemezvágó fején lévő felfekvő-lemezt, ami arra fog szolgálni, hogy megálljon benne a bund feje. Így megkapjuk a gitáros hangszerészek között közismert bundlábvégvágó kütyüt, amit ki tudja még hány néven neveznek.


oda fekszik bele a bund

Mégpedig így: a fog pedig pont a lábat tudja leharapni, és hogy milyen hosszt belőle, azt az befolyásolja, hogy mennyire csúsztatjuk be a bundot.
szemből nézve
Előnye, hogy nagyon szépen, sorjamentesen és felesleg nélkül távolítja el a lábat
A harmadik eszközünk egy szimpla csípőfogó, amit könnyedén átalakíthatunk egy olyan fogóvá, amivel majdnem pontosan a fogólap szélénél tudjuk levágni a bund végét, nem kissé megkönnyítve ezzel saját munkánkat. Ehhez szintén nincs szükségünk másra, mint köszörűre, és némi polírozásra. Hogy teljesen őszinte legyek, be kell valljam, hogy végezetül nem ártana kissé edzeni is a fogó acélján, mert nekem eléggé puhának bizonyult, de ehhez sajnos nincs eszközöm, amivel felhevíthetném. Majd talán egyszer. Addig meg kiköszörülöm a csorbát.

Bundvágó fogóvá átköszörült csípőfogó

Ennek is az a lényege, hogy a szélén vág
ez szintén csak amolyan oktató kép, de mivel a fogólap széle le van kerekítve, nem is látszik jól, hogy mit akarok mutatni. A lényeg, hogy bundozás után közvetlen a fogólap szélénél tudjuk elcsípni a fémet, így nem kell majd sokat reszelgetnünk utána.
A negyedik, egyben utolsó apróság egy reszelő, amihez szintén hozzájuthatunk egy csomó pénzért, azt hiszem magyarra fordítva bundvég formázó reszelő a neve. Rendeltetése szerint arra szolgál, hogy a beütött/préselt bundok sarkait lekerekítsük vele, így nem fogja vágni a kezünket.

Szokás szerint az átalakítás nem áll másból, minthogy a reszelő egyik keskenyebb oldaláról köszörű, fenőkő, vagy csiszolófa segítségével eltávolítjuk a recéket, majd felpolírozzuk.

recékkel

recék nélkül
Oktatókép a bundok sarkainak lekerekítéséről :)
Szóval ennyi mára a sufnituning, gyűjtögetem tovább az olyan szerszámokat, amik könnyen és olcsón beszerezhetőek, és aztán vérbeli hangszerész-szerszámmá alakíthatóak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése