2014. december 31., szerda

Csendes tárgyak IV. - ajándékok 2014

A karácsonyi ajándékok bemutatása is már szinte hagyománnyá válik a blogomon, legalábbis a kezdetek óta szívesen töltöm fel a képeket az általam készített mindenféle nem-hangszeres tárgyról is. Idén a sok javítás miatt nagyon kevés időm jutott az ilyen jellegű dolgokra, de azért csak sikerült valami apróságot csinálnom. A lejjebb látható képek bizonyítják, hogy idén is került valami kézzel készült a fa alá. A visszajelzések szerint pedig nagy örömmel fogadták őket.

Star Wars kedvelő húgomnak készül egy medál egy klónharcos sisakjának mintájára
Az alapanyag korábbi munkákból megmaradt mahagóni, illetve ébenfapor
felhasznált szerszámok

2014. december 28., vasárnap

Terítéken a koboz. Külső és belső

Volt már sok gitár, mandolin, citera, de koboz még nem. Most ezt a hangszert fogom kissé tüzetesebben körüljárni, illetve, mivel fel is kellett bontani a hangszert, a körüljárásnál egy kissé közelebbi ismeretséget alakítottam ki vele, így a belsejébe is betekintést nyerhetünk. A hangszert még a régi, Móricz Zsigmond körtéri műhelyemben javítottam, és még lesz jó pár ilyen régebbi munka, mire utolérem magam a blogon is. Azóta már Budaörsön van a műhely, vele együtt pedig mi is feleségemmel. Az utóbbi hónapok folyamatos munkával teltek, nem csak a hangszerek terén, hanem a berendezkedésben is. Az új műhely nagyjából egy 6-8 nm-es kisszoba, ami nem nevezhető túlságosan tágasnak, de felemelő érzés, hogy végre külön helyiség van csak arra, hogy a hangszerekkel foglalkozzak. Nem lesz tiszta por az egyébként hálóként is használt szoba.

Mielőtt belevágnék a javítás bemutatásába, kicsit írok a kobzokról általában, mivel ez a hangszer nem olyan széles körben ismert, mint a gitár. A koboz egy négy húrpáros lanthoz hasonló felépítésű pengetős hangszer, ami Közép-Európában, azon belül is a mai Magyarország, Románia és Ukrajna területén terjedt el. Felépítésében, illetve a rajta való játék módjában az arab lanthoz (ud vagy oud) hasonlatos, mivel nyakán nincsenek érintők (bundok). Ugyanakkor a nyak nagyon rövid, és körvonala a test ívét folytatja, fogólapja a tető síkjának folytatásaként van elkészítve. A kulcsszekrény a lantfélékhez hasonlóan erősen le van törve, és általában négy húrpár, esetenként 4x3 húr rögzítéséhez vannak benne kulcsok. A belső felépítéséről nem sokat tudok mondani általában, a nálam megfordult hangszernél a tetőt összesen két - a hangszer tengelyére merőleges irányú - borda tarkította, de az is igaz, hogy ez a hangszer nem épp egy mesterhangszer. A kobzát népzenében kísérőhangszernek használják akkordozásra, a cimbalom helyett. Története egészen a XIII.-XIV. századig visszanyúlik, ekkorról van először emlékünk a koboz elnevezésű hangszerről, amit a lanthoz hasonlítanak. A koboz alapvetően népzenei kísérő hangszer.

Ha már ilyen hangszerbemutatásba kezdtem, hadd ajánljak egy általam nemrégiben felfedezett oldalt, ami az eddig látott legszélesebb körben mutatja be a pengetős hangszereket a világ minden tájáról. Egy nagyon lelkes, és alapos zenész az oldal készítője, aki hatalmas mennyiségű energiát fektetett az általa bemutatott hangszerek felkutatásába, megismerésébe és nem utolsó sorban abba, hogy mindezt az internet közönsége számára hozzáférhetővé tegye. Szerintem nem lehetünk elég hálásak neki.

Henny de Bruin atlasza a pengetős hangszerekről itt található: www.atlasofpluckedinstruments.com

A keleteurópai oldalon egy szászrégeni gyártmányú koboz is megtalálható, illetve szó esik a tamburákról, a steel-gitár oldalon pedig van kép egy magyar készítésű citeráról is.

No ennyi a kultúra mára, most pedig jöjjön a hangszer, aminek készítőjéről sajnos semmit nem tudok, ugyanis nem hagyott maga után beazonosítható utalást. Hajlanék rá, hogy azt mondjam, a hangszer szászrégeni gyártmány, de ők általában szoktak valamilyen címkét ragasztani a hangszereikbe akár Hora, akár valamilyen más felirattal. Íme a hangszer, és persze az elmaradhatatlan kárfelmérés.

jellegzetes koboz-alak

2014. december 24., szerda

Karácsony 2014

Kedves Olvasóim!

Mindenkinek békés, boldog, zenélésben gazdag Karácsonyt kívánok, és persze jó pihenést! Nekem ez most az első pár nap, amikor megvonom magamtól a munkát, mert az utóbbi két hónapban szerencsére el voltam látva rengeteg javítással. Ezek termékeit láthatjátok majd az új évben a blogon, illetve még pótlom majd folyamatosan régebbi lemaradásaimat, ugyanis hatalmas fényképanyag halmozódott fel a számítógépemen.

Ahogy azt a fészbúk oldalamon már láthattátok, decembertől vállalkozóként immáron én is hivatalos keretek között űzöm a hangszerjavítást/készítést. Előzetes újévi fogadalmam pedig, hogy ha törik, ha szakad, befejezem első három saját készítésű hangszerem. A bejegyzés apropójaként pedig most jöjjön néhány kép saját készítésű örök-karácsonyfánkról, amit feleségemmel készítettünk első közös karácsonyunkra.

alapanyag - némileg kapcsolódva a hagyományokhoz - fenyőből, és az új műhelyben lévő új munkapad (nem egy nagy szám, de jól néz ki és, azért hasznos is valamelyest)
készülnek a körvonalak és az ágak
és egy elegáns ugrással íme készen :) nincs sok magyaráznivaló rajta, a keret 9x9 mm-re vágott fenyő, az ágak a palástot alkotó lécekkel össze vannak csapolva, illetve az alap is. Az alaphoz a palást négy pici csavarral rögzül. A spárga főleg díszítésnek került rá.