Hackbrett tőkeragasztás

Nem biztos, hogy mindenki számára ismerősen cseng a hackbrett név, pedig nincs másról szó, mint arról a kis asztalra fektethető cimbalomról, ami német nyelvterületen terjedt el már jó pár szár éve. Egy ilyen hangszer érkezett hozzám, mivel felvált az egyik tőkéje. A sok húr miatt tetemes erő feszíti ezeket az részeket, így nem is csoda, hogy egy olcsóbb gyári darabnál a nem túl nagy gondossággal szorított ragasztások szétjönnek.

Ahhoz, hogy dolgozni tudjak a hangszeren, először egy kulcsot kellett szereznem, amivel a hangolószögeket el tudom fordítani. A probléma, hogy ezek az eszközök meglehetősen drágák, és mivel nagyon ritkán van nálam ilyen instrumentum, nem nagyon érte volna meg beruházni rá, arról nem is beszélve, hogy ahány citera/cimbalom, annyi féle hangolófej (persze biztos van valami szabvány az újabbakon, de a hozzám kerülő darabok általában régebbiek). Szóval a problémát úgy oldottam meg, hogy vettem egy filléres dobkulcsot, és megfelelő méretű lemezdarabokkal olyanra alakítottam, amivel el tudtam forgatni a hangolószögeket. (azóta már találtam boltot, ahol lehet venni olcsón mindenféle cimbalom és citera hangolókulcsokat, az Almássy téri A-folkban)

Túlzás nélkül mondhatom, hogy a citerákon, cimbalmokon a munkának sokszor majdnem a felét a fel- és lehúrozás viszi el, ez itt sem volt másként. Az egyik tőke teljesen fel volt szakadva, ezt el is távolítottam a hangszerből a húrok letekerése után, a másik csak el volt válva az alaplemeztől, így ott csak kissé nagyobbá tettem a hézagot és ragasztót fecskendeztem be alá, hogy tisztességes legyen a kötés.

a házi hangolókulcs

Felszakadt tőke. Szerencsére nem nagyon törtek a részek, csak elváltak az illesztéseknél

jó sok kulcs és húr

Húrok letekerve és kórusonként csoportosítva ruhaszárító csipeszek segítségével. A hangszer testében látszanak a lelkek gerendák, amik közül egy pár szintén fel volt válva, ezt is orvosoltam.

Mivel a munka maga nem mondható különlegesnek, illetve el is felejtettem róla képeket készíteni, ez most kimarad. Kellett egy pár hangszerhez igazított szorítópofát készítenem, de alapvetően csak a felület megtisztítása, beragasztózása és összeszorítása volt a feladat. Most jöjjenek a képek az utolsó fázisról, a hangszer visszahúrozásáról.

Mindkét tőke megragasztva és a húrok fele már visszatekerve a hangolószögre. Még a csoportosítás ellenére is hatalmas lett a gubanc, nem véletlen, hogy ilyen műveletet általában a húrozat cseréjével együtt végzik.

a sufnituning hangolókulcs szerencsére pont addig bírta a gyűrődét, amíg kellett, az utolsó kulcsok egyikének meghúzásakor az olcsó öntvény elrepedt

A kész hangszer.