hangszerelem: Ibanez 2030 hangszedőtekercsek paraffinos átitása (potting) és a mikrofónia

A mikrofónia jelensége elég utálatos dolog tud lenni az elektromos hangszereknél. Enyhébb esetben nagyobb torzításnál jön elő kellemetlen, sípoló gerjedés formájában, rosszabb esetben tiszta hangzásnál is megjelenhet nemkívánatos zörejekként. A jelenséghez kapcsolódik az a probléma is, ha a hangszer erősítőbe dugva jelként továbbítja a legkisebb ütődést is, pl. ha hozzácsapódik a combunkhoz, vagy átváltunk egy kapcsolót.

A mikrofónia oka a hangszedő tekercselésével, illetve a tekercs elhelyezkedésével van kapcsolatban. A rézdrót tekercs, ami az állómágnesek által létrehozott mágneses tér rezgő húrok általi módosulásainak hatására indukálódó váltakozó jelet továbbítja (lehet, hogy ezt több mondatban egyszerűbb lett volna megfogalmazni), működéséből kifolyólag érzékeny az elmozdulásra. Érintse ez az elmozdulás a tekercs egészét, vagy csak egyes részeit, szakaszait, minden esetben olyan jelet fog továbbítani, ami nem tisztán a húrok rezgéséből származik. Hétköznapi nyelvre lefordítva, ha a tekercs nincs megfelelően rögzítve a hangszedőházban, lötyögős, akkor ha mozdul a hangszer, mozdul a tekercs is, ez pedig hangot produkál, pedig nem kéne. A bejegyzés elején emlegetett sípoló, sikító hang pedig akkor jöhet létre, ha a tekercs valamelyik szála (vagy akár egyszerre több is) nincs megfelelően rögzítve, és rezgésbe tud jönni, ezáltal szabályozatlanul változtatva meg a tekercs elektronikai tulajdonságait (legfőképpen a kapacitását). Ez pedig az erősítőben zajként jelentkezik. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a mikrofónia jelensége létrejöhet magában az erősítőben lévő vákuumcsövekben is, de ezt az esetet könnyen ki lehet szűrni azzal, ha egy másik erősítőn próbáljuk ki a hangszert. Nézzük a mai áldozatot.

Ibanez 2030 basszusgitár, még a hőskorszakból

A mikrofónia ellenszere, ha sikerül megtalálnunk azt az alkatrészt, ami nincs megfelelően rögzítve, és fixáljuk azt. A tekercs-ház esetében ez történhet ragasztással, forrasztással vagy csavarozással, ha van rá lehetőség. A tekercs vezetékének rögzítésére pedig régóta a viaszos áztatás, illetve újabban a műgyantás kiöntés szolgál.

A művelet azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, mert ahhoz, hogy jó eredménnyel végezzük el, az kell, hogy a viasz/műgyanta teljesen átjárja a tekercset. Ez pedig csak hosszú ideig tartó áztatással sikerülhet. Igen ám, de mi van akkor, ha a csévetest, amire a rézdrót fel van tekercselve, olvadékony műanyagból készült, ami nem tűri a forróságot? Ebben az esetben meg kell találnunk azt a hőfokot, ami még éppen, hogy nem olvasztja meg a műanyagot, de már folyékonnyá teszi azt az anyagot, amivel rögzíteni akarjuk a tekercset. Még egy fontos szempont, hogy a "mártás", amibe a tekercs merítkezik, milyen viszkozitású. A műgyanták elég sűrűek folyékony állapotukban is, márpedig ha légkamrák maradnak a tekercsben, akkor megmaradhat a mikrofónia, sőt, azzal bonyolódhat, hogy a műgyantát utána nem fogjuk tudni lebontani a tekercsről. A paraffin elég folyékony, de van egy 50-60 fokos olvadáspontja, ami alatt érthető okból nem használható.

méretes hangszedők

hátsó nézet

A most tárgyalt hangszerben lévő hangszedők hatalmas házzal rendelkeznek, ugyanakkor a bennük lévő tekercsek elég kicsik. A ház teteje és alja csak három fémfüllel van egymáshoz rögzítve, így máris megvan az egyik oka a mikrofóniás jelenségnek, a hangszedőház két alkotója el tud mozdulni egymáshoz képest. A tekercset megvizsgálva pedig azt láthatjuk, hogy csak egy vékony papír körbetekerést kapott, ez hivatott megakadályozni a drót elmozdulását. Mivel a csévetest műanyag, először egy pici levágott részével kikísérleteztem az olvadáspontját, és arra jutottam, hogy 60 fokon még semmilyen torzulást, lágyulást nem produkál.

Elsőként szétszedtem a hangszedőket, majd leszedtem a papírborítást. Következő lépésként előkészítettem a paraffinfürdőt, amihez egy lábasban melegítettem vizet, és folyamatosan azon a hőfokon tartottam, amin a paraffin már megolvad, de a műanyag még nem. A tekercseket belelógattam a paraffinba és egy óráig áztattam benne, úgy, hogy időnként átfordítottam őket, így minden részüket átjárhatta a viasz.

tekercs, itt még papírborítással

A fürdő hozzávalói: a lábos, amiben a vizet melegítem (a digitális hőmérő, amivel folyamatosan ellenőriztem a hőfokot, sajnos lefelejtődött); a köztartó üvegcsésze, ami megakadályozza, hogy a műanyag edény a lábos aljához érjen; a műanyag fürdető, amiben a paraffint olvasztom; és persze a paraffintömb, amiből csak egy töredéket használtam fel.

a hangszedő szétszedése, itt a pólusok eltávolítása után

A fürdő után. Szánom-bánom, de arról nem tudtam képet csinálni, ahogy áztattam őket, de nem nehéz elképzelni

Kiegészítés: azóta volt olyan munka, ahol a viaszfürdő menetét is le tudtam fotózni.

Jolana Marina 2 hangszedők készülnek, hogy a meglazult meneteik rögzüljenek.

fürdetés komolyan ellenőrzött körülmények között

Villanytűzhelyen valószínűleg könnyebb pontos, állandó hőfokot beállítani, de gáztűzhelyen sem nehéz megcsinálni, csak rá kell nézni 5 percenként.

Fürdetés után - kitérő vége, vissza az Ibanezhez.

A hangszedők immár újra egyben, újra a helyükön. A hangszedőházak darabjait forrasztással is rögzítettem egymáshoz, így már semmiképp sem tudnak elmozdulni. A látványban nincs változás, hangban annál inkább.

Mivel a hangszerben két egytekercses hangszedő van, nincs zajkioltás, így érdemes volt árnyékolni is az elektronikát. Ezt jelen esetben a tulajdonos kérésére alufóliával oldottam meg. Teljesen kibéleltem a gödröket, és a koptatóra is ragasztottam fóliát, hogy körbezárják az érzékeny elektronikai részeket.