Hangszeres bejegyzések

Ezen az oldalon találjátok az elérhetőségét a blog javát alkotó hangszeres bejegyzéseknek. Ahogy több lesz az írás, a dátum alapján való tájékozódás egyre nehezebbé válik. Éppen ezért gondoltam, hogy jó lenne egy amolyan tartalomjegyzék, amiben téma alapján lehet megtalálni a bejegyzéseket. Remélem segítségére lesz ez azoknak, akik valamilyen konkrét kérdésre keresnek választ, valamilyen hangszerre, esetleg munkafolyamatra kíváncsiak. A tematikus felsorolásoknál azokat a bejegyzéseket vettem számításba, ahol egy-egy feladatról hosszasabban írok, vagy jól látszik a képeken, ugyanaz a munka még sok más helyen is előfordulhat. A linkek között értelemszerűen lesznek átfedések aszerint, hogy az egyes bejegyzések egyszerre szólhatnak valamilyen hangszer felújításáról, és bizonyos típusú javításról.

Javítások típus szerint:
Bundok síkolása, profilozása:
Általában a síkolásról / Gibson Les Paul síkolás-profilozás / Orfeus Alfabeten
Bundozás:
Általában a bundozásról / lakkozott fogólapos hangszer bundozása / névtelen akusztikus gitáron (bejegyzés felénél) / Jolana Alexis I basszus (bejegyzés közepénél)Kremona klasszikus (bejegyzés első harmada) / Vincenzo Miroglio parlor gitár (bejegyzés második negyedétől)Howard akusztikus gitár (bejegyzés első és harmadik negyede) / Jolana Rubin (bejegyzés vége felé) / Jolana Diamant (bejegyzés második fele) / gyenge nyak bundozása (második fele) / bundozás műgyantás módszerrel egy lantgitáron (a bejegyzés második felében) / Rozsdamentes acél bundozás egy Yamaha ERG, és infók a bundanyagokról / kötözött bundok (a bejegyzés végén) / Jolana Diamant (bejegyzés közepén kb.) / a fogólap eredeti lakkjának megtartásával / Jolana Marinán / bundvég kialakítás (bejegyzés eleje) / Morris akusztikus gitáron, pillanatképek /
Fogólapcsere:
Álfender klasszikus gitár / Koboz átalakítás közben (a bejegyzés vége felé) / Warwick Corvette $$ /
Spándlizás:
Akusztikus gitár tetőspándlizás / Hegedűn (bejegyzés elején)Orosz mandolinon (a bejegyzés első harmadától) / Lapos hátú mandolinon (bejegyzés közepénél) / Kobzán (a bejegyzés középső harmadában) / Lantgitár tetőn / Szegedi sík rezonánsú jazzgitáron (bejegyzés első fele) / forgács spándli (bejegyzés vége) /
Repedésjavítás összehúzással, ragasztással:
Hegedűn / Bittermann Ödön klasszikus gitár (bejegyzés első harmada) / csellón / Jolana Vikomt testszelvények ragasztása / kávaragasztás egy Hopf klasszikus gitáron /
Kávajavítás:
Hegedűn / Epiphone akusztikus gitár (bejegyzés első fele)Orfeus basszusgitár kávaragasztás / Epiphone akusztikus gitár berúgott káva javítás / Cremona klasszikus gitár kávarepedés / Masetti klasszikus gitáron / Hopf klasszikus gitáron /
Tetőszélezés:
Hegedűn (bejegyzés közepe táján) / Orosz mandolin (a bejegyzés közepénél) / Magyar készítésű klasszikus gitár tetőfoltozás (bejegyzés második fele) / Raimundo klasszikus gitár / Masetti klasszikus gitáron /
Nyaktő újraillesztés:
Elektromos hegedűn / névtelen akusztikus gitáron (bejegyzés első harmada) / Cremona western gitáron / Telecaster gitáron / Egmond üreges testű elektromos gitáron / Beletört nyakrögzítő csavarok javítása egy japán hangszeren / Jolana Alexandra nyakszög beállítás / új nyak egy Precisionba / Új nyak egy átalakított kobozba / Szegedi sík rezonánsú jazzgitáron (bejegyzés második fele) / Bräuer mandolinon / Hoyer akusztikus gitáron / Nyakszög beállítás Kramer basszusgitáron /
Bordajavítás, ragasztás:
Orosz mandolinon (a bejegyzés első harmadában) / Egy másik orosz mandolinon (a bejegyzés felétől) / Lapos hátú mandolinon (a bejegyzés harmadik negyedében) / Kobzán (a bejegyzés középső harmadában) / Musima klasszikus gitár (bejegyzés utolsó harmada) / Howard akusztikus gitár hát újrabordázás (bejegyzés középső harmada) / Raimundo klasszikus gitár / lantgitár rezonánson / Ablakos borda egy kobzán (bejegyzés közepe felé) /
Felbontás, lecsukás:
Orosz mandolinon / Lapos hátú mandolin / Koboz / Howard akusztikus gitár / ukulele / cselló / Klasszikus gitár / Lantgitár / Koboz 2. / Masetti klasszikus gitár /
Lakkozás:
Orosz mandolinon (a bejegyzés utolsó harmadában) / Epiphone akusztikus gitár (bejegyzés közepe után) / Epiphone másik akusztikus gitár (bejegyzés utolsó harmada) / Lignatone jazzgitár nyak és fejlakkozás (bejegyzés közepétől) / Peterson basszusgitár pácolás és lakkozás (bejegyzés első fele) / Cremona western nyaktő lakkozás / szintetikus lakk retusálások Lindberg jazzgitár / Klasszikus gitár rezonáns (bejegyzés vége felé) / Furch akusztikus gitár rezonáns újralakkozás / Jolana Diamant újrafényezés /
Kulcs javítás:
Lapos hátú mandolinon (bejegyzés első harmadában) /
Felvált, felszakadt híd javítás:
Akusztikus basszusgitár (a bejegyzés második negyedében) / Cremona klasszikus (bejegyzés utolsó harmada) / Musima klasszikus gitár tetővel együtt felszakadt híd (bejegyzés felétől) / Hora 12 húros gitár elvetemedett tetővel (bejegyzés eleje és vége) / Stagg klasszikus gitár  / Cremona western gitáron (bejegyzés közepe táján) / Ukulelén / Furch akusztikus gitáron (bejegyzés második felében) / híd újraragasztás és javítás Masetti klasszikus gitáron / Híd felszedés és visszaragasztás egy Morris gitáron (bejegyzés közepe) /
Fogólap és fej szegélyezés:
Jolana Alexis I basszusgitár (bejegyzés első harmada) / Jolana Rubin / Satellite basszusgitár nyak / Jolana Diamant Bas fogólap szegélyezés / Jolana Marinán /
Hangszertest szegélyezés:
Epiphone akusztikus részleges szegélyezés (bejegyzés középső harmada) / Bittermann Ödön klasszikus gitár kitört szegélydarab pótlás (bejegyzés vége) / Magyar készítésű klasszikus gitár részleges szegélypótlás (bejegyzés első fele) / Jolana Rubin / Musima 1655 HV szegélyjavítás / Klasszikus gitár többrétegű fa szegély (második felében) / Jolana Diamant Bas test szegélyezés / Jolana Marinán /
Fejtörés javítása:
Névtelen klasszikus gitár fejtörés javítás furnérozással / Cremona klasszikus (bejegyzés első harmada) / Jolana Diamant / Epiphone akusztikus gitár / Rickenbacker lapgitár / Epiphone Les Paul gitár /
Nyaktörés, merevítő pálca problémák javítása:
Maison lapgitár / Framus duplanyakú gitár / Rickenbacker lapgitár / Epiphone akusztikus gitár /

Elektronikai munkák:
Piezos aktív elektronika javítások:
Yamaha C-40 klasszikus gitár aktív elektronika beszerelés / Akusztikus gitár aktív elektronika potméter csere / Kétutas Fishman elektronika beszerelés akusztikus gitárba /
Modok:
Fender Stratocaster HSS humbucker kapcsolások, Telecaster kapcsolás / Orfeus Hebros basszusgitár újragondolása / Samick basszusgitár elektronikai átalakítása piezo hozzáadásával (bejegyzés vége felé) / Fernandes Sustainer beszerelése / Musima Action Bass plusz hangszedőkkel /
Elektronika újrakötés:
Jolana Alexis I basszusgitár (bejegyzés utolsó harmada)Peterson basszusgitár bekötés (bejegyzés kétharmadánál) / névtelen lapgitár / Jolana Iris basszus forgókapcsoló csere / Musima 1655 HV / Harley Benton basszusgitár új Kent Armstrong elektronika / Jolana Alfa elektronika / Moni elektromos gitár kapcsolók és vezetékezés rendbehozása /
Házi árnyékolás:
Ibanez EX és egy Stratocaster (bejegyzés közepe előtt és a vége felé) / Ibanez 2030 alufóliával / Az árnyékolásról néhány gondolat (bejegyzés második felében) /
Hangszedő gödör marása:
Lollar hangszedő Telecaster kópiába / Washburn Raven gödör bővítés /
Ismertető elektronikai alkatrészekről/jelenségekről:
Potméter (főleg a bejegyzés első felében) / Fernandes Sustainer (a bejegyzés második felében) / mikrofónia / Két hangszedő együttesen halkabb, mint külön-külön (bejegyzés vége fele) /
Egyéb:
Hangszedő potting (Ibanez 2030) / Mágneses tér szemléltetése egy MM hangszedőn (bejegyzés közepe) /

Hangszer alkatrésszel kapcsolatos:
Koptató:
Egyedi Telecaster jávor koptató (bejegyzés első fele) / Seagull akusztikus gitár egyedi sirály formájú koptató / Szükségmegoldás koptató / Cremona western gitáron / Stratocaster és Telecaster gitárokon / LP stílusú koptató Egmond gitárra / Migma elektromos gitárra / Dowina akusztikus gitárra / Cabronita koptató Telecasterre fából / G&L JB 2 koptató / Fedőlemezek egy Yamaha SG hátán / Musima Action Bass (bejegyzés utolsó harmada) /
Felsőnyereg:
Felsőnyereg összefoglaló / Fender Stratocaster ében felsőnyereg / Orosz mandolinon (bejegyzés fele után) / Ében felsőnyereg Jolana basszuson (bejegyzés háromnegyedénél) / Kremona klasszikus gitáron (bejegyzés háromnegyedénél) / Maison lapgitár ében nyereg (bejegyzés vége) / Vincenzo Miroglio parlor gitáron (bejegyzés vége) / Peterson basszusgitáron (bejegyzés háromnegyedénél) / Precision basszusgitárra (vége felé) / Squier Telecasteren (bejegyzés eleje) / Csont felsőnyereg bundnélküli Samick basszusgitárra (bejegyzés közepe táján) / Átalakított kobozra (bejegyzés vége felé) / sárgaréz felsőnyereg (bejegyzés felénél kb.) / Orfeus Alfabetre corianból /
Híd:
Orosz mandolinon (bejegyzés fele után) / Bittermann Ödön klasszikus gitár törött híd javítás (bejegyzés közepétől) / Vincenzo Miroglio parlor gitár híd erősítés (bejegyzés közepénél) / Egyedi jazzgitár híd Egmond gitárra / Orfeus Hebrosok hídjának rendbetétele / Migma elektromos gitárra (a végefelé) / Harley Benton akusztikus basszusgitár / Schaller tremolo felszerelés (középtájon) / Harley Benton basszusgitár híd korrigálás / Jolana Alfa alkatrészpótlás (vége felé)Floyd Rose tremolo javítás és bemutatás / Akusztikus basszusgitár híd átalakítás a kompenzáció pontosítása miatt / Larida felszakadt híd mentése / Bräuer mandolin híd pótlás (vége felé) / tremolo kiékelés egy Yamaha SGn / Jolana Marina húrtartó babák a bejegyzés vége felé / jazzgitár híd átalakítás Orfeus Alfabetre /
Alsónyereg:
névtelen akusztikus gitár alsónyereg vájat marás (bejegyzés vége felé) / Vincenzo Miroglio parlor gitár csont alsónyereg (bejegyzés utolsó harmada) / Cort klasszikus gitár intonációs probléma / Cremona western gitáron (bejegyzés háromnegyedénél)
Ujjtartó:
Warwick akusztikus basszusgitár /
Rezonáns:
Farkashang probléma egy Furch akusztikus gitáron (bejegyzés végén) / Új rozetta egy átalakított kobozra / kitört darab pótlása egy Masetti klasszikus gitáron / Belső erősítések rögzítése másképp (bejegyzés vége felé) /
Nyak:
Új nyak egy átalakított kobozra /

Hangszer átalakítás:
Balkezessé alakítás:
Oktávmandolin /
Elektromos hangszedőrendszer beszerelése:
Yamaha C-40 klasszikus gitár elektronika beszerelés / Piezos Graphtech Ghost híd beszerelése (bejegyzés vége felé) /
Kulcscsere:
Vincenzo Miroglio parlor gitár (bejegyzés középső harmada) / Peterson basszusgitár (bejegyzés vége) / Ibanez Blazer /
Pozíciójelölők:
Magyar gyártmányú Precision basszus hosszúkás pozíciójelölők /
Nyakprofil átalakítás:
Kremona klasszikus gitár (bejegyzés középső harmada) / Harley Benton akusztikus basszusgitáron / Samick basszusgitár nyak keskenyítés /
Fogólap berakás:
Epiphone akusztikus gitár kártyaszimbólumok (bejegyzés utolsó negyede)Vincenzo Miroglio parlor gitár körberakás (bejegyzés egyharmadánál) / Yamaha C-40 klasszikus gitár holdfázisok / Satellite basszusgitárnyak berakás eltávolítás és újrarakás (kb a bejegyzés felénél) / Jolana Marinán téglalap berakások gravírozással /
Bundnélkülivé (fretless) alakítás:
Ré basszusgitár (bejegyzés vége felé) / Squier öt húros basszusgitár / Műgyantabevonatos fogólappal /
Gitár dekorálás:
Cort és Shecter lapgitár /
Nyakmerevítés:
Lignatone jazzgitár (bejegyzés második negyede) / Jolana Diamant (szakáll) /
Híd, húrtartó átalakítás:
Harley Benton akusztikus basszusgitáron / tremolo csere Samick gitáron (vége felé) / Lucida klasszikus "rezonátorossá" alakítás / átmenő húrozás egy Washburn basszusgitáron (vége felé) /
Egyéb:
Egyedi Telecaster F-lyuk szegélyezés (bejegyzés második fele) / Peterson baszusgitár elektronika gödör fedő lemez (bejegyzés háromnegyedénél) / Samick basszusgitár lakk eltávolítás és olajozás / Teljes koboz átalakítás /
Nyakcsere:
japán Precision test és Satellite nyak / Kobozon /

Gitár felújítások:
Rickenbacker lapgitár nyaktörés
Framus duplanyakú nyakjavítás
Seagull akusztikus gitár
Eugene Howard akusztikus gitár teljes felújítás
Egyedi Peterson basszusgitár befejezése
Vincenzo Miroglio & figli parlor gitár felújítás
Cremona klasszikus kávatörés
Egyedi Telecaster f-lyuk szegélyezés és koptató
Lignatone jazzgitár teljes felújítás
Maison lapgitár pálcajavítás és felújítás
Epiphone akusztikus gitár berúgott káva javítás
Hora 12 húros akusztikus gitár teljes felújítás
Bittermann Ödön klasszikus gitár teljes felújítás
Kremona klasszikus teljes felújítás
Cremona klasszikus teljes felújítás
Orfeus basszusgitár kávajavítás
Epiphone akusztikus betört káva javítás
Jolana Alexis I basszusgitár teljes rendbehozatal
Névtelen akusztikus bundozás, híd átalakítás
Marina jazzgitár repedések, felválások
Jolana Rubin felújítás

Cremona dreadnought western akusztikus gitár felújítás
Musima 1655 HV felújítás
Jolana Diamant nyak rendbetétel 
Név nélküli Stratocaster és Invasion Telecaster átalakítás
Egmond üreges testű elektromos gitár teljes felújítás és átalakítás
Orfeus Hebros basszus- és szólógitár 
Harley Benton akusztikus basszusgitár átalakítás 
Jolana Alexandra II és Super III felújítás és összehasonlítás
Juraj Turza Stratocasterének összerakása
Stratocaster kópia összerakás
Jolana Alfa rendbehozatal
Jolana Tornado elektronika felújítás
Raimundo klasszikus gitár balesetes hangszer teljes javítás
Jolana Vikomt felújítás
Jolana Diamant újrafényezés és felújítás
Masetti olasz klasszikus gitár felújítás
Ibanez Roadstar II 405
Jolana Marinák
Hoyer akusztikus gitár
Washburn Raven
Musima Action Bass
Washburn Taurus basszusgitár
Morris akusztikus gitár
Orfeus Alfabet 

Gitártok javítás:
Törött keménytok javítás

Saját készítésű hangszer:
Bendzsó-gitár újrahasznosított hulladékból
Langspil / Leírás a langspilről (Dunajcsik Mátyás vendégírása)

Összefoglaló bemutató javított hangszerekről:
Első rész / Második rész / Harmadik rész / Negyedik rész / Ötödik rész / Hatodik rész / Hetedik rész / Nyolcadik rész / Kilencedik rész /

Más pengetős hangszer:
Koboz teljes felújítás
Lapos hátú névtelen mandolin felújítás
Oktávmandolin balkezessé alakítás
Orosz mandolin felbontásos teljes felújítás
Még egy orosz gyártmányú mandolin teljes felújítás
Citera díszítés pótlás
Ukulele javítás
Lantgitár felújítás
Koboz teljes átalakítás, a Lozbakton születése
Hackbrett tőkeragasztás
Bräuer mandolin felújítás


Vonós hangszer:
Elektromos hegedű nyak újraillesztés
Szegedi Hangszergyár hegedű szélpótlás
Névtelen ázsiai hegedű javítás
Joseph Wassermann hegedű teljes felújítás: felbontás és repedések javítása / kávajavítás, szélezés, lecsukás spándlizás, felszerelés, lakkozás
Ismeretlen hegedű felújítás (fogólapcsere, lélek, láb, felsőnyereg, lakkfelújítás, kulcsozás)
Nagybőgő hátgerenda gyakorlat
Szegedi Hangszergyár cselló repedésjavítások és lélekfolt


Nincsenek megjegyzések: